Séta az erdőben

A fény eltűnik hirtelen, árnyék marad,
s a sötétben élesebbé válik minden alak.
Hallani vélem, ahogy a föld beszél,
mély, lassú hangján régen volt időt mesél.

Az árnyék szilánkos csíkban vágja át az utat,
pengéje mindenhol titkos jeleket mutat.
Zöld szemmel néz rám a mozdulatlan fatörzs,
és érzem: itt a csend is mindent egészbe tör.

A fák között ösvény kígyózik tovább,
nem ígér visszatérést, se biztos magányt.
Mégis követem, mert hív a mély,
ahol az ember önmagához ér.

Az erdő mélye lassan rám hajol,
illatokkal telve hív és válaszol.
Avart roppant léptem, nesz felel,
mintha a föld is tudná, hogy meglelem.

Egy tisztás nyílik, mint váratlan titok,
ahol a fűben megremegnek a régi nyomok.
Itt megáll bennem a vad rohanás,
de belül nő a feszültség, mint egy dobbanás.

Megértem már: az erdő nem szelíd,
de nem is kegyetlen – csak őszinte így.
Ahogy letépett rólam minden réteget,
úgy adta vissza valódi énemet.

Amikor kilépek, bennem marad még,
a vad szépségű csend és izzó remény.
Nem hagytam ott az erdő lényegét,
mert az enyém lett – és én az övé.

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

JÓKÍVÁNSÁG

Álljon a stelázsid roskadásig tele,legyen minden polca jóval megrakva, telve.Befőtt, lekvár, méz és finom falatok,hirdessék, hogy nálad jól telnek a dolgos napok. A stelázsi nem más, mint gondoskodás,mögötte sok munka,

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!