Óvónéni vallomása

Sok kisgyereket láttam én nevetni,
s két csillogó szempárt egymásra figyelni.
A napfény ilyenkor vidámabban járt,
s aranyszínűre festette az óvoda udvarát.

A homokozóban várak épültek,
apró kezek nyomán csodák születtek.
A tornyok nőttek egyre magasabbra,
s a képzelet szállt velük a magasba.

Uzsonnaidőn sok mindent láttam,
egy fél kiflit is kedvesen továbbadva.
A keksz valahogy mindig finomabb lett,
ha mellette ült az a bizonyos gyerek.

A padon ültek, mintha véletlen,
pedig ez ismétlődött nap mint nap szépen.
A tekintetük néha össze-összeért,
s mosoly bujkált ott valamiért.

A rajzlapokon gyakran feltűnt valaki,
akit nem lehetett a képről lehagyni.
A ház mellett állt vagy a kert közepén,
de ott mosolygott minden kép szegletén.

Az öltözőben láttam olykor csendesen,
két tekintetet találkozni hirtelen.
Aztán a cipőfűző lett lefontosabb nagyon,
mintha más nem is létezne a világon.

„Ha nagy leszek, elveszlek!” szólt egyszer valaki,
s a többiek rögtön kezdtek nevetni.
A komolyság mégis ott bujkált benne,
ahogy csak egy óvodás mondhatja ki szeretve.

Sok év alatt megtanultam bizony,
a szeretet egyszerű dolog nagyon.
Egy mosoly, amely rögtön visszaragyog,
s két kis szív között csendben ott tipeg-topog.

Talán ma már felnőttek lettek régen,
más utakon járnak széles e vidéken.
Mégis jó hinni, hogy szívük mélyén
él egy darabka ebből a megélt meséből.

Mert az ovis szerelem olyan csoda,
mint egy mesekönyv legszebb oldala.
Rövidke történet, mégis maradandó,
egy óvónéni szívében is szépséget fakasztó.

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

Mezsgye

Határvonal, mely elválaszt, de köt is, a múltból hoz és jövő felé röpít, nem csak sáv, mely földeket választva hagy, hanem rajta át az ember is szárnyra kap. Állunk a

Kezdet és vég

A mély-sötétből csöndben indulunk, a születéssel mind titkokat hozunk. Kilenc hónap az anyaméh ölén, már bennünk él a mindenség-törvény. A gyermek szeme tiszta harmatán, megcsillan egy világ-áldás, áradás. Nem tudja

A tél meséje

A hajnal kék köpenyt terít a világra, apró fehér jelek rajzolódnak ki. A kíváncsi követek a tél birodalmából úgy érkeznek a pelyhek, mint hangtalan seregek. Súlytalan érintéssel csókolják arcomat, hűvös

Bányában

A bánya egy kísértő hősi hely, hol ember és föld együtt lehel. A mély-homályból fény tör elő, s a bányász-emlék hegycsúcsra nő. Csákány zeng, omlik a szén, a sötét vájat

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!