Óvd a fákat

Hatalmas fák, kik az égre mutattok,
őrzitek ősidők bölcs titkait, s taníttok.
Gyökeretek mélyben a föld szívét öleli,
koronátok fényben az ég boltját növeli.

Árnyat adtok vándornak, oltalmat a népnek,
tiszta levegőt adtok minden létezésnek.
Ligetekben béke, s madár dala zeng,
múlt és jövő bennetek jelenik meg.

Jaj annak, ki erdőt, ligetet kiirt,
holnapjából temetőt s pusztaságot kinyit.
Kiszárad a forrás, elnémul a táj,
rom omlik a városra, nincs, ki vigaszt talál.

Eljöhet idő, mikor ember, hatalma végleg lehull,
újra fákra kapaszkodik, reszketve, vadul.
Mint hajnalon, mikor még állat volt és mászott,
gyümölcsért nyúlt, és félt a vad sötét zajától.

Lásd hát, mit veszthetsz, és mit őrizhetsz,
ha tisztelsz, ápolsz, fában testvért lelsz.
Mert míg lombja susog, és gyökér kapaszkodik,
az ember sorsa nem hull vissza az ősi hajnalig.

Óvd a fákat, mert lehet, vissza kell mászni rájuk!

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

Ilyen vagyok

Ha nincs ki mérjen, akkor is túlmutatok,saját árnyékomon is átlépve járok.Semmi nem formál egyformára már,mert bennem létezik a mindentől eltérő határ. Ha egyedül lennék az Univerzumban,az énem akkor is mindenkitől

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!