Néha jó hülyének lenni

Ha rám tekintesz, könnyen elhiszed,
hogy gondolatból nálam kevés született.
De mögöttem ott lapul az irónia,
egy bohóc lelke, halk tragikomédia.

Az első benyomás, „ez tuti hülye”,
az arcát nézve nincs rajta füle.
A másodiknál meg, „tényleg nem kamuz!”,
de legalább őszinte, semmit nem tabuz.

Én nem rejtem el a marhaságot,
vállalom büszkén a félnótásságot.
Más szégyellné, én inkább élvezem,
hogy logikám néha szétesik szelíden.

Okosnak lenni fárasztó játék,
ott mindig számít, mennyit hibáznék.
Én inkább dobok egy hangos „hurrát”,
és elfelejtem az összes szabályt.

A barátaim csak sóhajtva néznek,
„megint hülye vagy!” – s én csak nevetek.
Nincs is szebb annál, mint látni rajtuk,
hogy elfogadják, én vagyok saját maguk.

Nem kell színpad, nem kell nagy szerep,
a hibáimat én magam nevetem meg.
Más titkolja, ha gyarló vagy ostoba,
én vállalom, ez lett önmagam joga.

Szóval, igen, aki nem ismer, azt hiszi, hülye,
aki ismer, biztosan tudja – és nem szid érte.
Én meg röhögök, mert nincs mit veszteni,
az élet rövid, jobb inkább örömmel játszani!

Így zárul a furcsa vallomásom,
álhülyeség az én társam, barátom.
Nem koptatom el az agyam a semmin,
inkább dobjon rajtam nagyot a morfin.

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

A káposztalepke

Fehér szárny lebben a kerti csendben,káposztalepke száll könnyed lendületben.Zöld levelek közt harmatra talál,hol szél és illat csendesen összezár. Napfény kíséri lassú útján,szárnya fehérlik a zöld levelek súlyán.Nem kér sokat, csak

Óda a csülkös, körmös pacalról

Ez nem holmi étel, amit csak úgy dobnak,ez olyan dolog, amit kivárnak, hagynak.Bogrács alatt ropog rendesen a tűz,ami jó, az sose készül gyorsan, hirtelenül. Nem étel ez csupán, hanem lassú

Minden, mindenben

Egy álom, mely épp megszületne,mikor dörömbölés lép hirtelen a csendbe.Mint szél, mely letépi a virágot,mielőtt még kibontaná szirmát a világon. Az alkotó, ki művét félbehagyja,ott elmúlás az üres lapok alja.Mert

Azt gondolom, hogy Te azt gondolod

Azt hisszük, látjuk már a másik gondolatát,mintha titkos könyvét lapoznánk át egy éjszakán.Nem kérdezünk – ítélünk, hangtalan, keményen,sorsokat döntünk el egyetlen gondolt sejtéssel. Az ember nem attól fél, amit hall,hanem

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!