MIVÉ LETT A VILÁG

Mivé lett a világ? Csak kérdezem némán,
a remény is eltéved egy kihűlt éjszakán.
Az utcák kövén csend és megtört álmok járnak,
a tegnap emlékei lassan porrá válnak.

Valaha kéz a kézben indult még az élet,
ma idegenként nézzük egymást és az eget.
A bizalom tört üvegként hull a porba,
s nem talál vissza többé régi otthonunkba.

A szó is könnyebb lett, mint a szél futó nesze,
mégis nehezebb, mint a mindenség terhe.
Az ígéretek most elhalnak hajnal előtt,
mint dércsípte virágok a kopár mezőn.

A hajnal is fakóbban bújik fel keleten,
mintha elfogyott volna minden türelem.
A nap is fáradt arccal néz ma le ránk,
s a remény küszöbén csak hideg árnyék áll.

A gyermek még csodát keres minden esélyben,
de csalódás éri már az első télben.
A mesék helyén rideg valóság didereg,
s korán megöregszenek az ártatlan szemek.

A pénznek és gazságnak épül minden új oltár,
az emberi lélek pedig némán odaszáll.
A becsület kopott kabát a szél ölén,
s a szégyen is elalszik a hazugság ölén.

Az igaz szó súlyát ma kevesen viselik,
a tiszta tekintetek ködbe vesznek itt.
Az önzés egyre hangosabb, a jóság egyre fél,
s a csendben annyi kimondatlan veszteség mesél.

Mennyi elszalasztott ölelés él velünk,
mennyi ki nem mondott bocsánat ég bennünk.
A bánat köve lassan a szívünkre nehezül,
s a remény is elfárad, mire újra felderül.

Hiszem, hogy egyszer újra egymásra találunk,
nemcsak egymás mellett, hanem egymásért is állunk.
A szeretet csendesen utat tör a kövön,
S élet fakad majd újra minden közönyön.

Ha eljön az a nap, mikor felébred a világ,
Nem a gyűlölet rajzolja többé az égbolt ívét ránk.
A sebekből erő, a könnyekből fény fakad,
S az ember újra ember marad.

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

Az öngyilkos

Nem meghalni kíván, csak élni másként, de zárva minden út, s az ég határként. A terhek súlya roskaszt, összetör, a szív kiált, de hangja nem gyönyör. Még nem a halált

Hit, kétely, fanatizmus

A hit, ha él, mint láng lobog, s nem fojtja el, mit szív dobog. De hogyha kővé dermed el, börtönné válik hirtelen. Mert hinni kell és kérdezni, nem félni, inkább

Az ámokfutás kora

Az ámokfutás bennünk él, mélyen, rejtve, képernyők fénye mossa szét az elmét benne. Léptünk gyorsul, s ha megállnánk, félünk tőle, a csendben meghallanánk, mi megy bennünk tönkre. A gyermek is

Az árulás

Csak baráttól jöhet álnok döfés, így születhet csak igazi törés. Az ellenség szava nem dönt romba, aki közel volt hozzád, taszíthat porba. Az ellenség támad, nyíltan, keményen, sosem árul, hisz

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!