Mikor már késő

Fiatalon az ember könnyen szétszalad,
minden szépről azt hiszi: örökre ott marad.
Nagy terveket cipel, mint ünnepi zászlókat,
s közben nem hallja meg a halk igazságot.

De van huszonéves, ki már csendesen figyel,
s van vén ember, ki örökké csak perel.
A kor nem jelent feltétlen mélységet,
csak több lehetőséget a felismerésekhez.

Az idő halkan dolgozik minden arcon,
mint eső a kövön vagy rozsda a vason.
Nem kérdezi meg, készen állsz-e élni,
mert lehet, lassan megtanít mindent elveszíteni.

A bölcsesség nem attól érkezik meg végül,
hogy az ember haja őszül, teste szédül.
Sokan öregednek, de nem érnek meg,
csak régi sérelmek között dideregnek.

Ezért kellene mihamarabb megtanulni azt,
hogy minden korban lehet alkotni magasat.
Mert van siker, mely belül teljesen üres marad,
és van figyelő élet, mely bölcs emberré avat.

A késő bölcsesség inkább szomorú belátás,
mint diadal vagy ünnepi megvilágosodás.
Mert hiába érted meg öregen a lényeget,
ha nincs már idő másként élni az életet.

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

A villám

Az ég kettéhasad, fény szövi át az éjszakát, a szél kiált, a föld reszket, és a csend vérző fénnyel telik meg. Méhes József (Zümi bá’)

Az éjszaka

A nappal színekkel építi rendjét, az éj lebontja, s kitárja csendjét. Hol titkok zengenek hangtalanul, s az élet az öröklét nyomán alakul. Az éberség itt a legfőbb erény, kardja a

Két harcos

Mit számít túlerő, ha ellene bátor szív dobog, ha lelkek acélján nem ejt rést a sok-sok ok. Két harcos áll a szélben, dacuk végtelen, el nem futnak ők, szembenéznek névtelen.

A harc maga

Az ég alatt vad árny borult a tájra, a szél süvöltött, s tenger habja lángra. S a sziklák ormán, ott, hol vége az égnek, két nagy Erő feszült az öröklétnek.

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!