MEGÚJULÓ ELMÚLÁS

A folytonosság ára mindig valami veszteség,
mert nincs olyan megmaradás, amely változatlan egész.
Ami tovább akar élni, annak át kell alakulnia,
s a régi én halálából új önmagát kell megújítania.

A folyó sem őrzi tegnapi vizét,
csak viszi magával a partok emlékét.
Mire kimondanánk: ugyanaz a folyó,
de más víz csillan benne, s más ég alatt futó.

A mag a földbe hull, s elrejti régi arcát,
csendben feladja zárt, kemény burkának falát.
Ami kívülről nézve lassú pusztulás,
a mélyben már új életre készülő indulás.

Aki csak saját magát őrzi, az önmagát zárja,
s mozdulatlan képet tesz saját régi arcára.
Az élet nem szobor, mely egyhelyben marad,
folyton formálódik, mint változó pillanat.

Nem a változatlanság őriz meg minket,
hanem ha átengedjük magunkon az időt és teret.
Elveszünk, átalakulunk, majd újra megszületünk,
s minden elmúlás után másképpen leszünk.

Egy kapcsolat is változik, ha élni akar,
mert ami tegnap összetartott, ma már mást akar.
Két ember akkor marad egymáshoz közel,
ha nem a régi arcot várja, hanem egymásra figyel.

A szeretet sem őrzi meg ugyanazt az arcot,
évek alatt csendben másik hangot kapott.
Két ember akkor marad egymás közelében,
ha elbírják egymást az idő változó fényében.

Sok minden voltam már, amit ma nem vagyok,
de bennem maradtak a régi alakok.
Nem kell letagadnom, hogy egykor azok voltam:
a múlt nem bilincs, csak árnyék a nyomban.

Talán ezért félünk attól, ami újként ránk talál,
mert minden új kezdet egy régi életet zár.
Nemcsak az ismeretlen vár az út peremén,
hanem amit ott kell hagynunk a múlt küszöbén.

Van, amit úgy veszítünk el, hogy közben tovább él,
csak más néven dobban, más alakban beszél.
Egy régi önmagunk lassan hátralép,
hogy helyet adjon annak, aki még hozzánk ér.

Így lesz a folytonosság lassú haldoklás,
anyagban, térben időben újabb feltámadás.
Nem győzzük le a véget – együtt lélegzünk vele,
azért halunk, hogy tovább élhessünk a mindenségben.

A folyamatosság: megújuló elmúlást is jelent!

Méhes József
(Zümi bá’)

 

Megosztás:

Kategória további versei

A villám

Az ég kettéhasad, fény szövi át az éjszakát, a szél kiált, a föld reszket, és a csend vérző fénnyel telik meg. Méhes József (Zümi bá’)

Az éjszaka

A nappal színekkel építi rendjét, az éj lebontja, s kitárja csendjét. Hol titkok zengenek hangtalanul, s az élet az öröklét nyomán alakul. Az éberség itt a legfőbb erény, kardja a

Két harcos

Mit számít túlerő, ha ellene bátor szív dobog, ha lelkek acélján nem ejt rést a sok-sok ok. Két harcos áll a szélben, dacuk végtelen, el nem futnak ők, szembenéznek névtelen.

A harc maga

Az ég alatt vad árny borult a tájra, a szél süvöltött, s tenger habja lángra. S a sziklák ormán, ott, hol vége az égnek, két nagy Erő feszült az öröklétnek.

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!