Megújulás az esőben

Indulok el, csak úgy, céltalan,
szemerkél az eső, halkan, szótalan.
Nem siettet semmi, nem húz az idő,
csak lépek tovább, ahogy jóleső.

Csendesen esik, nem nagy eső ez,
inkább csak annyi, hogy észreveszem.
Kilépek alá, nem fordulok vissza,
jólesik most, hogy nem sietek sehova.

A gondok nem tűnnek el, csak hátrébb lépnek,
nem kérnek most választ, nem követelnek.
Mintha azt mondanák: menj csak nyugodtan,
mi megvárunk, most nem vagyunk fontosak.

Amikor majd visszafordulok lassan,
nem leszek új ember, ezt tudom pontosan.
Csak egy kicsit könnyebb, csendesebb belül,
és néha ez az egyetlen, ami igazán fontos nekünk.

Ha majd megállok, és visszatér a zaj,
emlékezni fogok erre a sétára majd.
Hogy volt egy idő, mikor nem siettem,
és jó volt egyszerűen csak megújulva lennem.

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

Mezsgye

Határvonal, mely elválaszt, de köt is, a múltból hoz és jövő felé röpít, nem csak sáv, mely földeket választva hagy, hanem rajta át az ember is szárnyra kap. Állunk a

Kezdet és vég

A mély-sötétből csöndben indulunk, a születéssel mind titkokat hozunk. Kilenc hónap az anyaméh ölén, már bennünk él a mindenség-törvény. A gyermek szeme tiszta harmatán, megcsillan egy világ-áldás, áradás. Nem tudja

A tél meséje

A hajnal kék köpenyt terít a világra, apró fehér jelek rajzolódnak ki. A kíváncsi követek a tél birodalmából úgy érkeznek a pelyhek, mint hangtalan seregek. Súlytalan érintéssel csókolják arcomat, hűvös

Bányában

A bánya egy kísértő hősi hely, hol ember és föld együtt lehel. A mély-homályból fény tör elő, s a bányász-emlék hegycsúcsra nő. Csákány zeng, omlik a szén, a sötét vájat

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!