Sokáig hittem: a kitartásom végtelen,
csak menni kell határozottan, rendületlen.
Ma már tudom: az ember attól erős igazán,
ha azt is tudja, mikor kell változtatni önmagán.
A fák sem kérnek hosszabb nyarat soha,
mert rájuk is hat az ősz örök szava.
Lombjuk lehull, mégsem lesznek szegények,
mert csupasz ágaik így is az égig érnek.
A hegy sem mozdul, bárhogy is akarod,
csak áll az ég alatt, örök magaslaton.
S ha megállsz előtte fáradtan egy napon,
rájössz: a határ benned van valahol.
Az ember is hord sok nem neki szánt terhet,
mert fél elengedni a sok régi szerepet.
De amit nem neked szánt az idő maga,
ott kell hagyni azt, ha eljön a pillanata.
A vállon sokszor több van, mint amit észreveszel,
régi napok súlya, amit már nem is kérdezel,
de egyszer csak érzed, nem visz előrébb semmi,
ha minden régi terhet tovább akarsz vinni.
Amit nem emelsz fel, nem mindig gyengeség jele,
csak felismerés, hogy csökkenhet életed terhe,
Ami régóta nyűg volt, legyen csak emlék,
hisz nem kell mindent tovább vinni, hogy teljes legyél.
Legyen erőd lent hagyni azt, amit nem tudsz felemelni!
Méhes József
(Zümi bá’)