Kannibál szex

Te nézel rám, s a fogad fehér penge,
mégis lehunyom szemem csendben.
Mert hinni akarom, hogy nem lesz pokol,
a mosolyodba rejtett ragadozó csókod.

Gondolatunk villan, milyen bolond dolog,
mindkettőnk szíve egymásért dobog.
Szelíden enni, nem felfalni egymást,
de csókjainkban mégis zengjük az ősi kannibál imát.

Szelíd fenevad a tested, mint egy oltár,
csókodban ott lüktet az ősi szabály.
Ott, ahol a bizalom talán lassan leég,
ha szeretsz is, lehet, mégis megeszel még.

A bizalom, ez az édes önátadás,
mindig egy kicsit öngyilkosság.
De kell így élni, hogy a másiknál,
marad egy falatnyi önmagunkból talán.

A civilizáció is kannibál – terített asztal,
mert vágyunk mindig ugyanaz marad.
Igaz, itt szavakat eszünk hús helyett.
s belakni akarjuk egymást, míg van ellenfeled.

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

Variációk egy témára

Kéz a Kézben! – még csend a vágy, ujjak között bizsergő láng, puha érintés, halk ígéret, út a szívtől a testig ébred. Az a Kézben! – súlyt kap a perc,

Valaki alatt, valaki fölött

Van úgy, hogy magad alatt vagy, mélyben, hol fojt a csend, s tested csak árnyékot hordoz, s minden perc lassan temet. De jön a másik tüze rád, ujja lángként végigszánt,

Izzás a szürkületben

Lombok közt szűrődik a fény, játszik a fűszál, csillan a rét. A park ölel, csendje takar, titkot őriz minden, ha akar. Két kéz találkozik nesztelen, ujj hegye súrol – remeg

A só

Bajsza alatt kacsint a vén, tréfás szava mindig serény. Mondja nevetve, „Hej, bizony ám, nem csak a fiatalt hajtja a vágy!” A só ott csillog, csábít, hív, szívben a láng

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!