Hajnal a Hármas-Körösön

Kilépsz a sátorból, halkan hív a fény,
a pára gyöngye csillan a fűszálak hegyén.
Az éj még őrzi titkát a csend mély falán,
de már a Nap simít végig a hajnal hajnalán.

Lépsz a fűben, érzed a harmat hidegét,
átnedvesíti cipőd, s vele a mindenség idegét.
Nem bánod mégsem, mert élő ez a perc,
mint szó, melyet a nap súg, mikor újra kelsz.

Itt a madárcsicsergésben ősi hit él,
hogy minden élő egy ritmusban él,
Te is magadra lelsz talán,
itt a föld nedves, puha oldalán.

A bot még vár, a vízre figyel,
de benned már mozdul a vágy csendesen.
Nem csak zsákmányt ígér a reggel,
hanem többet, mit kéz soha nem ér el.

Az ártérben érzed: nincs idő,
csak a pillanat, mi benned élő.
Mint víz, mi ujjaid közt fut el,
de nyoma benned életre kel.

A köd felszáll, a titok elenyész,
és benned marad, mit a hajnal idéz.
Egy érzés hív vissza újra majd,
hogy felidézd, milyen a víz illata.

A Hármas-Körös partja benned él,
nem csak hely, hanem emlék, mely kér.
Ha felednéd, mi az igazi pillanat-jelen,
egy ködös hajnal majd visszahív csendesen.

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

Barátság

Nem mérik arannyal, ezüsttel, nem vásárolhatod meg bűvölettel, mert az, ki adja önmagát, az adhat neked igaz csodát. A barátság csöndes vallomás, nem kér díszt, sem koronát, csak azt, hogy

A vihar dobszava

A szél először csak. zúg, mintha titkot hozna messziről. Fák lombjai susognak, feszül a levegő, valami közeleg. Felhők gyülekeznek, mint hadba vonuló seregek sötét lobogók alatt. Az égbolt mélyről morajlik,

A legmélyebb csend

A csend ölében lánggal éghet kín, nem kiált, csak mélybe hull, nem hív. A szó, ha szólna, könnyet oldana, de némaságban él mindörök fájdalma. Mint kőbe zárt titok, úgy él

Okosnak lenni

Elsőre hittem, hogy zseni vagyok, ész, az univerzum is csak általam lett kész. Aztán a valóság finoman megsúgta, ez most nem jött össze, te kis hülye puja.” Később már mondtam,

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!