Ablakon át a fény

Ablakon át a fény puhán felém hajol,
aranyba oldva minden halkuló zaj dalol.
Szétfoszló csíkban érint, mint halk vallomás,
s bennem időz tovább, mint csöndes látomás.

A nappal éles éle lassan elkopik,
a fény szelíden új formát kap itt.
Szálkás sugárból szőtt, törékeny pillanat,
mely bennem újra él, s többé nem szakad.

Az üveg mögött a világ lassan kihuny,
de bennem még a fény egy percre visszagyúl.
Szelíd szikrája átjár minden réteget,
s csöndben formálja át rejtett lényemet.

A sugarak közt elcsitul minden nesz,
a világ mindenütt egyetlen ponttá lesz.
Hol nincs határ, csak lágyan múló jelen,
mely túlmutat a zajon, s önmagába terel.

S mikor végül a sötét mindent betakar,
a nap emléke bennem mégis fennmarad.
Mint ablakon át érkező lágy értelem,
mely újra megszületik minden este, benn.

Az üveg prizmáján végleg megtörik a végtelen,
mint gondolat, mely bennem csendesen pihen.
Nem kérdez már, nem hajt sem cél, sem akarat,
csak ringatózik bennem, mint halkuló tudat.

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

Barátság

Nem mérik arannyal, ezüsttel, nem vásárolhatod meg bűvölettel, mert az, ki adja önmagát, az adhat neked igaz csodát. A barátság csöndes vallomás, nem kér díszt, sem koronát, csak azt, hogy

A vihar dobszava

A szél először csak. zúg, mintha titkot hozna messziről. Fák lombjai susognak, feszül a levegő, valami közeleg. Felhők gyülekeznek, mint hadba vonuló seregek sötét lobogók alatt. Az égbolt mélyről morajlik,

A legmélyebb csend

A csend ölében lánggal éghet kín, nem kiált, csak mélybe hull, nem hív. A szó, ha szólna, könnyet oldana, de némaságban él mindörök fájdalma. Mint kőbe zárt titok, úgy él

Okosnak lenni

Elsőre hittem, hogy zseni vagyok, ész, az univerzum is csak általam lett kész. Aztán a valóság finoman megsúgta, ez most nem jött össze, te kis hülye puja.” Később már mondtam,

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!