Fejtartás

Ha gond borul rád, s terhe húzza vállad,
ne engedd, hogy bilincsbe zárja szárnyad.
Emeld fel fejed, s lásd mennyire tágas az ég,
hol új reményt sző a fény a holnap ünnepén.

Aki bátran emeli fel figyelő tekintetét,
az látja célban fénylő jövője képzetét.
Az út nem csupán kőből, árnyból, fájdalomból áll,
a horizont mögött új hajnal int, s mindent kitár.

Az élet súlya néha vállra roskad ott,
ha lélek lehajtja fejét, s nem lát horizontot.
De aki tudja, minden perc tanítva int,
az meglát távlatot, s az útra értelemmel tekint.

Lehajtott fővel élni annyi, mint bezárva lenni,
mert a sors parancsa ellen nem tud szót emelni.
De fölemelt fejjel az ember szabadabb,
mert önnön útját járja, s látja, hova tart.

De nemcsak egyén útja, nemcsak emberé,
a közösség is veszhet, ha lehajtja fejét.
Ha a nép szűk terekben jár, s csak a mában él,
nem látja mi várhat, hogy szabadban tágasabb a tér.

Nem egyénnek szól mindez, népnek, nemzetnek,
mert ha lehajtják arcukat, félnek, rettegnek.
aki messze néz, azt az ész jövőbe emeli,
s hitet, új hazát, jövőt teremt neki.

A lehajtott fej jelkép – bilincs, rabság, sötét,
hol nem a szellem az úr, ott kényszer a vezér.
De a fölemelt fej terjeszti a szabadság-igét,
s az ember érzi, célja több, mint a puszta lét.

Ember, ne vállald a kényszert, s emeld arcodat,
ne hagyd, hogy árnyak fedjék be napodat.
A porban csak a gond, a félelem tanyáz,
de fönn a távolban ott a végtelen varázs.

Lehajtott fejjel nem lehet messzire látni!

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

BAGOLY AZ ERDŐBEN

Az erdő mélyén halkul a táj,a bagoly is az alkonyra vár.A fák alatt a csend megül,s az árnyék is szépen elterül.  Olyan természetes a helye,mintha mindig is ott lenne.A fa

MILLIÓK MONDJÁK

Fiatal voltam, pénzem sose volt,a holnap mégis szép reményt hazudott.Zsebemben apró, fejemben virág,s hittem, rám is vár még a nagyvilág.  A csóróság volt hű kenyerem,s a büszkeség tartotta még a

HOLNAP

A tegnap végleg messze szállt,magával vitte önmagát.Hiába őriznéd, ami volt,a múlt kapuja már bezáródott. Hány szó maradt még odabent,mit kimondani nem mertünk?Hány ölelésre nem jutott idő,hány búcsú lett kimondatlanul késő?

LELKÜNK RAJTA

Két apró cica az út kövén,reszketve ül a hideg közepén.Valaki sorsukról lemondott,s könyörtelenül az utcára dobott. A járda kövén nincs puha fekhely,a szél sem kérdi, fáznak-e reggel.A város mellettük közönnyel

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!