Tokaj dombjai közt a csend puha láng,
szőlő a bor és a vágy mindig együtt áll.
Szerelmi soron az Erdős pince hív, mint ölelés,
minden lépésed ott dobbanó, lágy felébredés.
A levegő izzik, mint vágyó bőrön a kéz,
érintés nélküli, mégis mély ölelés.
Nem kérdez a pince, csak befogad,
s benned a pillanat örökre megmarad.
A kiszolgálás lágy, mint hosszan tartó sóhaj,
mosoly, mozdulat, mit tested hevesen óhajt.
Figyelmes, mégis természetes, mint egy barát,
aki tudja, mire vágysz, mielőtt kimondanád.
Ez a bor itt nem ital, vad tánc, s lángok,
forrón, lágyan repít át a leghőbb vágyon.
Amit itt találsz, az a titkos vágyad,
mint szeretkezés után a szétdúlt ágyad.
Ha az emlék visszahoz csendesen,
engedd, hogy átkaroljon hevesen.
Ez a hely is mindig így marad,
hol a bor és mámor újra nyitja ajkadat.
Méhes József
(Zümi bá’)