Erdős pince

Tokaj dombjai közt a csend puha láng,
szőlő a bor és a vágy mindig együtt áll.
Szerelmi soron az Erdős pince hív, mint ölelés,
minden lépésed ott dobbanó, lágy felébredés.

A levegő izzik, mint vágyó bőrön a kéz,
érintés nélküli, mégis mély ölelés.
Nem kérdez a pince, csak befogad,
s benned a pillanat örökre megmarad.

A kiszolgálás lágy, mint hosszan tartó sóhaj,
mosoly, mozdulat, mit tested hevesen óhajt.
Figyelmes, mégis természetes, mint egy barát,
aki tudja, mire vágysz, mielőtt kimondanád.

Ez a bor itt nem ital, vad tánc, s lángok,
forrón, lágyan repít át a leghőbb vágyon.
Amit itt találsz, az a titkos vágyad,
mint szeretkezés után a szétdúlt ágyad.

Ha az emlék visszahoz csendesen,
engedd, hogy átkaroljon hevesen.
Ez a hely is mindig így marad,
hol a bor és mámor újra nyitja ajkadat.

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

A villám

Az ég kettéhasad, fény szövi át az éjszakát, a szél kiált, a föld reszket, és a csend vérző fénnyel telik meg. Méhes József (Zümi bá’)

Az éjszaka

A nappal színekkel építi rendjét, az éj lebontja, s kitárja csendjét. Hol titkok zengenek hangtalanul, s az élet az öröklét nyomán alakul. Az éberség itt a legfőbb erény, kardja a

Két harcos

Mit számít túlerő, ha ellene bátor szív dobog, ha lelkek acélján nem ejt rést a sok-sok ok. Két harcos áll a szélben, dacuk végtelen, el nem futnak ők, szembenéznek névtelen.

A harc maga

Az ég alatt vad árny borult a tájra, a szél süvöltött, s tenger habja lángra. S a sziklák ormán, ott, hol vége az égnek, két nagy Erő feszült az öröklétnek.

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!