Éjjel az utcán

Az éj, ha leszáll, a félelmet nagyítja fel,
a nappal zaja eltűnik, éjjel a csend felel.
Sötét utcákon járva sok szív összeszorul,
a képzelet bűnt rajzol, s az ész háttérbe szorul.

Aki éjjel kint van, az gyanús – így szól a hit,
betörő, gyilkos, ki rosszat tervez itt.
A sötétben alakból könnyen lesz ellenség,
s a félelem gyorsabb, mint a józan ész.

De jön a csavar, a gondolat éles trükkje:
ha te is ott vagy éjjel, mit látnak benned, ugye?
Ugyanabba a gyanús körbe kerülsz te is,
mint akiktől féltél, s most félhetnek tőled is.

Más szemében te leszel az árny az úton,
a csendes alak, ki nem szól, csak oson.
A logika visszafordul, s rád mutat,
amit hittél másokról, rólad is azt sugallhat.

És mégis: ebben a gyanúban van védelem,
mert aki fél, az kerül, s nem keres veled teret.
A távolság falat von, csendes pajzsot emel,
nem közelít a baj, mert mindenki kerül el.

Így lesz a kölcsönös gyanakvásból határ,
nem támadás születik, csak üres járda, magány.
A félelem furcsán biztonságot is ad,
mert aki óvatos, az nem bánt, csak halad.

Az éjszaka hordozhat valódi kockázatot,
de nem minden alak veszélyt, ki árnyat hagy ott.
A veszély sokszor bennünk kap arcot, nevet,
amikor minden ismeretlenre rávetítjük a félelmet.

De ne keverd össze az éberséget a rettegéssel,
a bölcs figyelem nem azonos az örök gyanúval, késsel.
Más dolog látni a jelet, s más mindentől félni,
nem kell vakmerőnek, de vaknak sem lenni.

Menj ki az éjbe józan ésszel, figyelve,
érezd a teret, a csendet, a lépteket benne.
Ne a félelem vezessen, hanem a tudás,
hogy ember több is lehet, mint egy árnyas látomás.

Tudd, az éjszaka nem a bűn tere csupán,
hanem a csendé, ahol tisztábban látsz talán.
Ha éber maradsz, s közben rettegés nélkül lépsz,
a sötét utcán nem félelem, hanem felismerés kísér.

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

Az öngyilkos

Nem meghalni kíván, csak élni másként, de zárva minden út, s az ég határként. A terhek súlya roskaszt, összetör, a szív kiált, de hangja nem gyönyör. Még nem a halált

Hit, kétely, fanatizmus

A hit, ha él, mint láng lobog, s nem fojtja el, mit szív dobog. De hogyha kővé dermed el, börtönné válik hirtelen. Mert hinni kell és kérdezni, nem félni, inkább

Az ámokfutás kora

Az ámokfutás bennünk él, mélyen, rejtve, képernyők fénye mossa szét az elmét benne. Léptünk gyorsul, s ha megállnánk, félünk tőle, a csendben meghallanánk, mi megy bennünk tönkre. A gyermek is

Az árulás

Csak baráttól jöhet álnok döfés, így születhet csak igazi törés. Az ellenség szava nem dönt romba, aki közel volt hozzád, taszíthat porba. Az ellenség támad, nyíltan, keményen, sosem árul, hisz

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!