CSAK HÁT…

A múlt kövén hiába nő a gaz,
ami egyszer megtörtént, az ott marad.
Jöhet száz ember, ki tollat ragad,
hisszük, a tegnap az tegnap – akárhogy szakad.

Tankönyvbe kerül, mit szabad tudni,
mit kell elfeledni, mit kell megtanulni.
Hős lett az egyik, áruló a másik,
attól függően, hogy az igény merre hajlik.

Az ünnep is olyan, amilyennek akarjuk,
ezt a beszédekben szépen meg is halljuk.
Egy évforduló fontos, a másik feledés,
attól függ, éppen melyik oldalnak kell a dicsérés.

A politikus ritkán mondja: „Tévedtem”,
inkább azt mondja: „Másképpen értelmeztem.”
Ez szebb szó, elegánsabb, és főleg kevésbé fáj,
a hazugság is úriasabb, ha „nézőpontként” áll.

A vereségből néha lesz nagy eredmény,
a kudarc mellé kerül egy szép közlemény.
A számok makacsok, nem értik a humort,
de egy jó beszéd után mégis minden „jól volt”.

A tegnapból lehet büszkeség vagy szégyen,
attól függ, milyen zászló leng éppen az égen.
A tegnapi áruló ma hős lehet talán,
holnap megint más szerepet oszthatnak rá.

De a fénykép, levél, irat őrzi a nyomot,
hogy ki mit tett, és mikor mit mondott.
Lehet rá új pecsét, mi mást magyaráz,
de a régi papír nem felejt el semmi mást.

Ezért ha újra átírják majd a tegnapot,
ne dobjuk ki rögtön a régi iratot.
Mert a múlt nem beszél, csak bizonyítékot ad,
s a valóság végül mégis velünk marad – ha hagyják!

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

BAGOLY AZ ERDŐBEN

Az erdő mélyén halkul a táj,a bagoly is az alkonyra vár.A fák alatt a csend megül,s az árnyék is szépen elterül.  Olyan természetes a helye,mintha mindig is ott lenne.A fa

MILLIÓK MONDJÁK

Fiatal voltam, pénzem sose volt,a holnap mégis szép reményt hazudott.Zsebemben apró, fejemben virág,s hittem, rám is vár még a nagyvilág.  A csóróság volt hű kenyerem,s a büszkeség tartotta még a

HOLNAP

A tegnap végleg messze szállt,magával vitte önmagát.Hiába őriznéd, ami volt,a múlt kapuja már bezáródott. Hány szó maradt még odabent,mit kimondani nem mertünk?Hány ölelésre nem jutott idő,hány búcsú lett kimondatlanul késő?

LELKÜNK RAJTA

Két apró cica az út kövén,reszketve ül a hideg közepén.Valaki sorsukról lemondott,s könyörtelenül az utcára dobott. A járda kövén nincs puha fekhely,a szél sem kérdi, fáznak-e reggel.A város mellettük közönnyel

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!