A bánya egy kísértő hősi hely,
hol ember és föld együtt lehel.
A mély-homályból fény tör elő,
s a bányász-emlék hegycsúcsra nő.
Csákány zeng, omlik a szén,
a sötét vájat nappalt ígér.
Fáradt kéz húz, de nem pihen,
mert a csille ott dalol a síneken.
Trotil villan, omlik a szén,
fekete por száll a vájat ölén.
Bányász arcok, izzó szemek,
fényért küzdenek, míg lélegeznek.
Méhes József
(Zümi bá’)
Határvonal, mely elválaszt, de köt is, a múltból hoz és jövő felé röpít, nem csak sáv, mely földeket választva hagy, hanem rajta át az ember is szárnyra kap. Állunk a
A mély-sötétből csöndben indulunk, a születéssel mind titkokat hozunk. Kilenc hónap az anyaméh ölén, már bennünk él a mindenség-törvény. A gyermek szeme tiszta harmatán, megcsillan egy világ-áldás, áradás. Nem tudja
A hajnal kék köpenyt terít a világra, apró fehér jelek rajzolódnak ki. A kíváncsi követek a tél birodalmából úgy érkeznek a pelyhek, mint hangtalan seregek. Súlytalan érintéssel csókolják arcomat, hűvös
A konyhából fahéj illata száll, minden porcikán béke jár. A csend is beszél, suttog, mesél, a szív hallgatja, s a csoda újra él. A csomag nem számít, ha ki is