Az agresszió megítélése

Láng csap fel éjben, távoli ég alján,
robaj ver visszhangot Irán sok falán.
Hírek sodródnak szél hátán át,
sorsokról suttog a megtört világ.

Műhold tekint le a földre némán,
képek beszélnek por és rom láttán.
Hámenei rezidencia dől, omlik a ház,
kő kövön nem marad, porba hull száz.

A címlap harsog, a cím nagyot szól,
árnyék vetül a mostani hatalomról.
Pletyka kering, vajon él-e még,
vagy csöndbe borult egy korszak, egy ég?

Ki az agresszor? – kérdi a szó,
ki az, ki rombol, s ki az, ki jó?
Ugyanaz a bomba, ugyanaz a baj,
mégis másként zeng a világi jaj.

Ha Kelet felől gördül Ukrajnára tank,
szigorú szóval telik meg a lap.
Ha Nyugat küld gépet Irán egére,
szabadság: írják a zászlók élére.

Kettős a mérce, súlya nehéz,
hol arany, hol acél a kéz.
Egyiknek bűn a határátlépés,
másnak csupán „szükséges lépés”.

Politika írja a leckét ma,
erkölcs csupán dísz, a lap alja.
Szövetség dönt, ki vétkes, ki nem,
kinek jár feloldozás, kinek kegyelem.

A szó azonban könnyen ítél,
saját táborának mindent elnéz.
Ellenségén számon kér,
míg szövetségesét védi a tér.

Így lesz a bélyeg politikai jel,
mely egyszer sújt, másszor emel.
Egyik agresszor, másik hős,
attól függ, honnan fúj az „erős”.

A képernyőn villan a vád,
kommentek zúgnak, hömpölyög az ár,
felháborodás, harag, düh,
majd szép csendbe full a tegnapi ügy.

Kérdés marad a füst felett,
mérhető-e igazság egyenletesen?
Lehet-e egyforma a törvény szava,
ha más-más kéz írja a sorokat sorra?

Méhes József
(Zümi bá’)

0 0 szavazatok
Vers értékelése
Feliratkozás
Visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Beágyazott visszajelzések
Az összes hozzászólás megtekintése

Megosztás:

Kategória további versei

Az öngyilkos

Nem meghalni kíván, csak élni másként, de zárva minden út, s az ég határként. A terhek súlya roskaszt, összetör, a szív kiált, de hangja nem gyönyör. Még nem a halált

Hit, kétely, fanatizmus

A hit, ha él, mint láng lobog, s nem fojtja el, mit szív dobog. De hogyha kővé dermed el, börtönné válik hirtelen. Mert hinni kell és kérdezni, nem félni, inkább

Az ámokfutás kora

Az ámokfutás bennünk él, mélyen, rejtve, képernyők fénye mossa szét az elmét benne. Léptünk gyorsul, s ha megállnánk, félünk tőle, a csendben meghallanánk, mi megy bennünk tönkre. A gyermek is

Az árulás

Csak baráttól jöhet álnok döfés, így születhet csak igazi törés. Az ellenség szava nem dönt romba, aki közel volt hozzád, taszíthat porba. Az ellenség támad, nyíltan, keményen, sosem árul, hisz

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!
0
Szívesen fogadnám a gondolataidat, kérlek írd meg kommentben.x