Az agresszió megítélése

Láng csap fel éjben, távoli ég alján,
robaj ver visszhangot Irán sok falán.
Hírek sodródnak szél hátán át,
sorsokról suttog a megtört világ.

Műhold tekint le a földre némán,
képek beszélnek por és rom láttán.
Hámenei rezidencia dől, omlik a ház,
kő kövön nem marad, porba hull száz.

A címlap harsog, a cím nagyot szól,
árnyék vetül a mostani hatalomról.
Pletyka kering, vajon él-e még,
vagy csöndbe borult egy korszak, egy ég?

Ki az agresszor? – kérdi a szó,
ki az, ki rombol, s ki az, ki jó?
Ugyanaz a bomba, ugyanaz a baj,
mégis másként zeng a világi jaj.

Ha Kelet felől gördül Ukrajnára tank,
szigorú szóval telik meg a lap.
Ha Nyugat küld gépet Irán egére,
szabadság: írják a zászlók élére.

Kettős a mérce, súlya nehéz,
hol arany, hol acél a kéz.
Egyiknek bűn a határátlépés,
másnak csupán „szükséges lépés”.

Politika írja a leckét ma,
erkölcs csupán dísz, a lap alja.
Szövetség dönt, ki vétkes, ki nem,
kinek jár feloldozás, kinek kegyelem.

A szó azonban könnyen ítél,
saját táborának mindent elnéz.
Ellenségén számon kér,
míg szövetségesét védi a tér.

Így lesz a bélyeg politikai jel,
mely egyszer sújt, másszor emel.
Egyik agresszor, másik hős,
attól függ, honnan fúj az „erős”.

A képernyőn villan a vád,
kommentek zúgnak, hömpölyög az ár,
felháborodás, harag, düh,
majd szép csendbe full a tegnapi ügy.

Kérdés marad a füst felett,
mérhető-e igazság egyenletesen?
Lehet-e egyforma a törvény szava,
ha más-más kéz írja a sorokat sorra?

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

BAGOLY AZ ERDŐBEN

Az erdő mélyén halkul a táj,a bagoly is az alkonyra vár.A fák alatt a csend megül,s az árnyék is szépen elterül.  Olyan természetes a helye,mintha mindig is ott lenne.A fa

MILLIÓK MONDJÁK

Fiatal voltam, pénzem sose volt,a holnap mégis szép reményt hazudott.Zsebemben apró, fejemben virág,s hittem, rám is vár még a nagyvilág.  A csóróság volt hű kenyerem,s a büszkeség tartotta még a

HOLNAP

A tegnap végleg messze szállt,magával vitte önmagát.Hiába őriznéd, ami volt,a múlt kapuja már bezáródott. Hány szó maradt még odabent,mit kimondani nem mertünk?Hány ölelésre nem jutott idő,hány búcsú lett kimondatlanul késő?

LELKÜNK RAJTA

Két apró cica az út kövén,reszketve ül a hideg közepén.Valaki sorsukról lemondott,s könyörtelenül az utcára dobott. A járda kövén nincs puha fekhely,a szél sem kérdi, fáznak-e reggel.A város mellettük közönnyel

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!