Nem hős az, ki megment egy életet,
csak érzi szívében az értéket.
Nem dicsőségért nyúl a bajbajutott után,
csak ember marad a baj fokán.
Egy állat élete nem kisebb, mint tiéd,
s ha mented, újraélted az élet hitét.
Hogy nincs nagyobb szó, mint élni,
s mindig mindenhol emberré lenni.
Ne várd, hogy más mentse, kit te is menthetnél,
a jóság nem késhet, ha élet múlhat el.
Egyetlen perc, s eldől – ki vagy te, ember,
ki segít, vagy aki csendben hátralépne.
Ha szenvedő szemet látsz, s nem nyúlsz utána,
ne hidd, hogy ártatlan maradsz utána.
Mert minden elmulasztott mentés, s elfordulás,
egy újabb repedés a világ falán.
Ne mondd, hogy „nem rajtam múlik ez”,
mert minden élet a te tükröd is lesz.
Egy szívverés, egy tekintet – tanúság,
hogy rajtad áll, lesz-e még világ.
Mert eljön majd a nap, mikor rád néz a múlt,
és kérdi – hol voltál, mikor minden elborult?
S ha nem tudsz felelni, nem hős leszel,
hanem az, ki hagyta, hogy kihűljön az ember.
Méhes József
(Zümi bá’)