A vélemény

A vélemény kincs, de kár, hogy gyakran silány,
mint rossz parfüm büdös, mégis vidám.
Az ember hordja, mutatja bőszülten, bután,
s hiszi, hogy arany, pedig csak homály.

Akár a segglyuk, mindenkinek akad,
de senki nem kíváncsi a másikéra, mert így szabad.
Mégis a bárgyú folyton-folyvást tülköl,
s a világ fülébe kórusként pöröl.

A Facebook falán özönlik a szó,
ott a lufi is bölcs, sőt prófétáló.
A kommentek alatt háború fakad,
de mindenki csak önmagára hallgat.

A kocsmában ül a nép, és beszél,
„ha én lennék miniszterelnök, te félj!”
Majd hörpint egy sört, s mondja tovább,
mintha a világ sóvárogva várná a szavát.

A kávéház mélyén is zeng a beszéd,
a főnök politikáról, nemzetről, hősökről mesél.
S a csapat, mint mindig, hűen bólogat,
bár van ki unja, de szürcsöl, és hallgat.

A vélemény szent, hisz ettől vagy nagy,
mert hiszed, hogy nem te vagy a zagy.
De mint a szél, ami csak fúj, majd leáll,
a hallgató füléből rettentő gyorsan kiszáll.

A vélemény-menet élén masírozik a nép,
kezében táblák, „Hallgasd meg, ez a szép!”
De mindenki mindig egyszerre kiabál,
így a győzelmi menet végül csak lárma-bál.

A banzáj végén a tér rothadó szeméttel tele,
konfetti közt széttaposva a bölcs üzenete.
De mindenki boldog, mindenki tapsra vár,
mert hiszi, szétvertük mindent, mindenki király!

Szellemileg alultápláltat könnyű megvezetni,
higgye csak, hogy vezér nélkül nem érdemes élni.
A véleményben a jót tapossuk el – mert mondták,
valamiben hinni kell, s ettől lesz a guillotine is csodás.

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

BAGOLY AZ ERDŐBEN

Az erdő mélyén halkul a táj,a bagoly is az alkonyra vár.A fák alatt a csend megül,s az árnyék is szépen elterül.  Olyan természetes a helye,mintha mindig is ott lenne.A fa

MILLIÓK MONDJÁK

Fiatal voltam, pénzem sose volt,a holnap mégis szép reményt hazudott.Zsebemben apró, fejemben virág,s hittem, rám is vár még a nagyvilág.  A csóróság volt hű kenyerem,s a büszkeség tartotta még a

HOLNAP

A tegnap végleg messze szállt,magával vitte önmagát.Hiába őriznéd, ami volt,a múlt kapuja már bezáródott. Hány szó maradt még odabent,mit kimondani nem mertünk?Hány ölelésre nem jutott idő,hány búcsú lett kimondatlanul késő?

LELKÜNK RAJTA

Két apró cica az út kövén,reszketve ül a hideg közepén.Valaki sorsukról lemondott,s könyörtelenül az utcára dobott. A járda kövén nincs puha fekhely,a szél sem kérdi, fáznak-e reggel.A város mellettük közönnyel

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!