A Vackor

Vadkörte kerül ki a zord határra,
hol szél tanít megmaradni állva.
Nem ígér bőséget, sem könnyű sorsot,
csak annyit: élni kell itt és majd ott.

Vackor így nő fel a zord határ felett,
hol megmaradni már önmagában tett.
Szél vájja kérgét, fagy tanítja arra meg:
élni csak mélyre vert gyökerekkel lehet.

Ki ülteti, a földre bízza az időt,
nem kérdez semmit: vállalja a jövőt.
Nem önmagának hagy itt nyomokat,
generációjának szánja a mozdulatokat.

Több évszázadnyi hit áll az ültető alakban,
saját génjeinek súlya egyetlen akaratban.
A múlt keze benne, a jövő szeme rajta,
így lesz a fa a végtelen összetartás maga.

A Vackor nem tanít szóval összetartozást,
nem emel törvényt, sem útmutatást.
Csak áll, s ez az állás maga a jel,
hogy együttmaradáshoz ennyi kell.

Így áll a Vadkörte időkön keresztül,
összekötve múltat és jövendőt belül.
Gyökere hátra ér, lombja előre lát,
s az ültető céljában él tovább a megmaradás.

Méhes József
(Zümi bá’

Megosztás:

Kategória további versei

Séta az erdőben

A fény eltűnik hirtelen, árnyék marad,s a sötétben élesebbé válik minden alak.Hallani vélem, ahogy a föld beszél,mély, lassú hangján régen volt időt mesél. Az árnyék szilánkos csíkban vágja át az

Megújulás az esőben

Indulok el, csak úgy, céltalan,szemerkél az eső, halkan, szótalan.Nem siettet semmi, nem húz az idő,csak lépek tovább, ahogy jóleső. Csendesen esik, nem nagy eső ez,inkább csak annyi, hogy észreveszem.Kilépek alá,

Gyepszél

Tokaj felé az ember indul lelkesen,hol hegy, víz, bor beszél veled csendesen.Ott vár egy hely, hol megpihen a szó,a Gyepszél panzió: a nyugalmat adó. Itt a vendég nem sorszám, nem

Erdős pince

Tokaj dombjai közt a csend puha láng,szőlő a bor és a vágy mindig együtt áll.Szerelmi soron az Erdős pince hív, mint ölelés,minden lépésed ott dobbanó, lágy felébredés. A levegő izzik,

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!