A Vackor

Vadkörte kerül ki a zord határra,
hol szél tanít megmaradni állva.
Nem ígér bőséget, sem könnyű sorsot,
csak annyit: élni kell itt és majd ott.

Vackor így nő fel a zord határ felett,
hol megmaradni már önmagában tett.
Szél vájja kérgét, fagy tanítja arra meg:
élni csak mélyre vert gyökerekkel lehet.

Ki ülteti, a földre bízza az időt,
nem kérdez semmit: vállalja a jövőt.
Nem önmagának hagy itt nyomokat,
generációjának szánja a mozdulatokat.

Több évszázadnyi hit áll az ültető alakban,
saját génjeinek súlya egyetlen akaratban.
A múlt keze benne, a jövő szeme rajta,
így lesz a fa a végtelen összetartás maga.

A Vackor nem tanít szóval összetartozást,
nem emel törvényt, sem útmutatást.
Csak áll, s ez az állás maga a jel,
hogy együttmaradáshoz ennyi kell.

Így áll a Vadkörte időkön keresztül,
összekötve múltat és jövendőt belül.
Gyökere hátra ér, lombja előre lát,
s az ültető céljában él tovább a megmaradás.

Méhes József
(Zümi bá’

Megosztás:

Kategória további versei

JÓKÍVÁNSÁG

Álljon a stelázsid roskadásig tele,legyen minden polca jóval megrakva, telve.Befőtt, lekvár, méz és finom falatok,hirdessék, hogy nálad jól telnek a dolgos napok. A stelázsi nem más, mint gondoskodás,mögötte sok munka,

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!