A Tűztorony éneke

Régtől fogva áll a torony,
idők viharán át, mint hatalom.
Kő-bástyában múlt szava leng,
ősök hűsége a falakban zeng.

Harang szólt, ha láng közelt,
őrködve intett, tűz van – emberek.
Éjjel és nappal is fenn vigyáz,
tűztől véd, vigaszt ad és nem igáz.

Nem puszta kő, nem puszta jel,
bástya, mely örök fényt emel.
Sopron városát védi,
múltját meséli, jövőjét megéli.

És ha ma lépsz fel lépcsőin,
szemed a tájba veszhetik,
piac, tetők, dombok, hegyek,
s túl rajtuk az örök emlékezet.

Tűztorony áll, suttog, beszél,
időn és koron át mesél.
Őrzi a várost, álmokat, népet,
a hűség jelképét, az emberi szépet.

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

Pitypang

Sárga Nap a fű fölött, szél viszi a vágyadat. Elpattan a pillanat, és újjászületik egy világ. Méhes József (Zümi bá’)

Aratás

(Régi aratások emlékére.) Hajnal bontja szét az éj köpenyét, harmat fénylik a fűszál hegyén. A föld lélegzik, frissen, halkan, búza tenger ring aranyban. A kaszások vállán súly a világ, markukban

Békéscsaba ébredése

Mikor a föld még puszta volt, sivár, az Alföld néma, árva rónaság. Csak szél sodorta múlt porát a tájon, s csend borult a végtelen határon. A török dúlt sokáig, utánuk

Magassági repülés

Fehér torony nő az égbe, szétárad, dagad, nőve, felfelé. Vörösnégyszögnél szárny rezzen, indulok, szemem a csúcsot kutatja, fényben tisztulok. Felhőalap sötétje hívogat, ott pezseg az élet, ott a vad áramlat.

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!