A szellő

A természet halk üzenetét hozza,
mint bölcs barát, ki kezét nyújtja,
nem beszél hangosan, mégis tanít,
s a jelen szépségére rásegít.

A folyó partján megpihenve jár,
s tükrén ezernyi csillanás csodát kínál,
a víz is lágyabban hullámzik tőle,
mintha öröm születne belőle.

A lombok között suttogva jár,
s minden levél neki felel talán,
egy titkos nyelven beszél a táj,
melyet csak az ért, ki álmodni is jár.

A rétek fölött szabadon bolyong,
s magával viszi minden sóhajom,
virágillatot fon a hajamba csendben,
mint szerelmes kéz egy kimondott igenben.

A szellő tudja, hogyan kell szeretni,
nem akar birtokolni vagy vezetni,
csak érkezik és tovább indul csendben,
mégis nyomot hagy az ember szívében.

Mikor a bőrömhöz simul lágyan,
megáll a világ egy rövid varázsban,
s nem létezik más, csak az a pillanat,
mely örökkévalóvá teszi az utamat.

Nem kér semmit, mégis mindent ad,
egyetlen percben egész világokat,
s gazdagabbá teszi a lelket, szívet,
mint csillagfény az éjszakai eget.

Ahogy a Nap már fáradtan elpihen,
a szellő akkor is velem marad idebenn,
fülemhez hajol egy halk mesével,
s megtölti estém nyugodt derűjével.

S mikor a szellő végül tovább száll,
utána nézek a bíbor alkonynál,
mert megtanított a legszebb igazságra:
az öröm is csak egy gyengéd érintés varázsa.

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

JÓKÍVÁNSÁG

Álljon a stelázsid roskadásig tele,legyen minden polca jóval megrakva, telve.Befőtt, lekvár, méz és finom falatok,hirdessék, hogy nálad jól telnek a dolgos napok. A stelázsi nem más, mint gondoskodás,mögötte sok munka,

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!