A legmélyebb csend

A csend ölében lánggal éghet kín,
nem kiált, csak mélybe hull, nem hív.
A szó, ha szólna, könnyet oldana,
de némaságban él mindörök fájdalma.

Mint kőbe zárt titok, úgy él a kín,
fagyott szívben mégis tűz a szín.
Némán virraszt, s belül forr a láva,
de kívül az arcán nyugszik a díszpárna.

A csend torony, hol titkok őriződnek,
ahol a könnyek magányban nőnek.
Ott zenghet a szenvedés, bár nincs zenéje,
ott sír a lélek, bár nincs könnye, vére.

A csend mögött egy láthatatlan tenger,
hol hullámok törnek, de senki sem figyel.
Ki érti szívből ezt a némaságot,
az látja meg a legmélyebb világot.

Mert van, ki sír, s könnye enyhülést hoz,
van, kit a hallgatás még jobban fojt.
Egy arc, mely nyugtot álcáz külső fényben,
belül sötétség gyűrűzik ott legkeményen.

Így hordoz ember száz rejtett világot,
nem minden arc tükröz valódi pilácsot.
A legnagyobb csend olykor égre kiált,
csak hallani kell, benne él mind a világ.

De mégis ott ragyog a káoszban a rend,
hogy csendből is fakadhat új kezdet.
Mert egyszer eljön, s a zár kitárul,
a lélek fényben újjászületve ámul.

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

Barátság

Nem mérik arannyal, ezüsttel, nem vásárolhatod meg bűvölettel, mert az, ki adja önmagát, az adhat neked igaz csodát. A barátság csöndes vallomás, nem kér díszt, sem koronát, csak azt, hogy

A vihar dobszava

A szél először csak. zúg, mintha titkot hozna messziről. Fák lombjai susognak, feszül a levegő, valami közeleg. Felhők gyülekeznek, mint hadba vonuló seregek sötét lobogók alatt. Az égbolt mélyről morajlik,

Okosnak lenni

Elsőre hittem, hogy zseni vagyok, ész, az univerzum is csak általam lett kész. Aztán a valóság finoman megsúgta, ez most nem jött össze, te kis hülye puja.” Később már mondtam,

A villám

Az ég kettéhasad, fény szövi át az éjszakát, a szél kiált, a föld reszket, és a csend vérző fénnyel telik meg. Méhes József (Zümi bá’)

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!