A harc maga

Az ég alatt vad árny borult a tájra,
a szél süvöltött, s tenger habja lángra.
S a sziklák ormán, ott, hol vége az égnek,
két nagy Erő feszült az öröklétnek.

A Sötét, az árnyak koronája,
fején a pusztulás fekete lánca.
Kezében kard, mely feketén lobog,
vérében láng, mely mindent felragyog.

A Világosság szembe jő,
vállán a hajnal, szívében erő.
Pajzsa sugárból, csillagok tüzéből,
kardja forrásból, békítő zenéből.

Összecsapnak, s reng a végtelen,
villám cikázik, szél zúg féktelen.
Kard kardra sújt, s a világ szétrezeg,
a föld, az ég mindent figyel, remeg.

Hol fény győz végül, új virág fakad,
szelíd sugár szelídít íjakat.
De van, hogy árny borítja föld szívét,
s vaslánc bilincseli az emberi reményt.

Nem mindig tiszta a harc diadala,
a jó se győzhet minden pillanatba.
Hol ember él, ott árny és fény vegyül,
s a döntés súlya vállunkra kerül.

Mert a harc maga, nem puszta mese,
nem ígért vég, nem biztos győzelem.
Csak kívánni lehet, hogy béke marad,
s ne temessen mindent az örök éjszaka.

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

HÁROM MADÁR

Ha három madár lennék, szállnék fenn az égen,s látnám, ahogy követem magam a légben.Egyik előre törne, széllel versenyt járva,másik kettő nézné őt a felhőkön túl szállva. Az egyik tudni vágyna,

RÖVIDLEJÁRATÚ ILLÚZIÓ

Döntöttem végre, világjárásra útra kelek,nem várok tovább, még megőszülhetek.A félretett pénzemet most világkörüli útra váltom,a világot bejárom, ez volt mindig is az álmom. A nyugdíjas évek most itt járnak,megtakarításom nem

NÉGY ÉLET

Van, aki mondja: „Gyermekem született”,s e szóval lezárja az új fejezetet.Hírül adja csupán, hogy új élet fakadt,de benne marad még a régi önmaga.  És van, ki így szól: „Anya lettem

SÜNIKE ŐSSZEL

Őszi szél fúj, hull a levél,kis sünike avarban él.Almát görget, makkot talál,puha fészkén álomba száll. Méhes József(Zümi bá’)

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!