A halhatatlan szépség

A szépség az emberben törékeny vendég,
a művészetben már halhatatlan emlék.
S míg a test lassan porrá lesz, semmivé,
a szépség a művekben örökre él.

Ott van a vászon, az ének, a szó,
hol minden, mi szép, örökkévaló.
Az ecset megőrzi a mosoly sugarát,
s a dallamot tovább ringatja a világ.

A költő, az író, ha szívét papírra leírja,
a mulandó szépséget örökre megírja.
A festő szemében nem hervad a szín,
művében a lélek örökké ott virít.

Az idő megérinti arcunk vonalát,
ráncokat rajzol, s elnyeli a bájt.
De szoborba vésett mozdulatok
úgy állnak, mint régen is ott ragyogott.

A dalban a hang soha nem öreg,
a versben a szó mindig újra dereng.
A képben a pillanat tisztán marad,
s míg élnek a szemek, lesz, ki akar.

Így válik a szépség eszmévé, örökké,
nem a testben, de lélekben, műben él.
Az ember elmúlik, de amit alkotott,
átlépi az időt, s túléli a holnapot.

Így lesz az ember több, mint puszta test,
így emeli újra, kit egykor eltemetett.
A szépség nem múlik, művében fennmarad,
az emlékezet maradandón életben tartja majd.

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

Ilyenek vagyunk

Van, ki átgondolt értelemmel nézi a világot,s türelmes kérdésekkel kutatja az igazságot.Van, ki ködbe lép, a gyors válaszokra várvahiszi: más hangos szava a gondok orvoslása. Az egyik érti az idő

Miért kutyapicsázunk…?

A hangos gúny nem bizonyít bölcsességet,csak elfedi gyarló, akarnok képességeinket.Ki másokat nyom le, hogy magasabbra álljon,önmaga árnyékában botorkál vakvágányon. Nem kell mindig győzni, nem kell mindig vágni,néha elég csendben, másban

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!