A CSEND ARCAI

Jó néha csak csendben lenni,
nem kérdezni, nem felelni,
hagyni, hogy a zaj odébb álljon,
s ami bennünk van, ránk találjon.

Van csend, mely nem kérdez semmit,
nem keres választ, nem követ senkit,
csak hagyja lenni, ami van,
mint szarvasgombát az öreg tölgy alatt.

Van csend, amelyben jó megállni,
nem kell egymástól semmit várni,
két ember csak ül, s a közelség
közöttük szavak nélkül is összeér.

De van, hogy a csend félelemből él,
mint torkunk mélyén reszkető tél,
ott van a szó, de szólni nem merünk,
s inkább a csönd mögé rejtőzünk.

Van csend, amely már közönyös,
nem vár, nem kér, nem könyörög,
nem azért hallgat, mert remél,
hanem nincs már benne, ami tovább él.

Van csend, amikor már nem érdekel,
hogy mit mondanál, s mit felednél el,
van, hogy a csenddel büntetünk,
s azt hisszük, ettől erősebbek lettünk.

Van csend, ami mögött seb marad,
egy régi mondat újra visszakapaszkodhat,
és bár ekkor sem mondjuk ki, mi fáj,
a kimondatlan mégis velünk jár.

A csend nem mindig üres tér,
néha többet mond, mint egy levél,
de van, amikor már csak teher,
mikor hiába várunk, de senki nem felel.

Sőt, a csend sem mindig igaz,
nem lesz tisztább attól, hogy hallgatsz,
lehet mögötte fény és sötét,
és lehet menedék, ahol a rossz elég.

A csend néha bölcs és óvatos,
mert nem minden kimondott szó fontos,
van, amit jobb még elengedni,
mint újabb sebeket szerezni.

És talán éppen ez benne a furcsa:
nem tudni, mikor gyógyít, mikor sújt újra,
S mikor kell maradni némán,
és mikor kell megszólalni igazán.

Azt hittem, a csend mindig megnyugtat,
de néha csak mélyebbre mutat,
oda, ahová nappal sem nézek,
ahol még mindig régi dolgok égnek.

Így él bennünk a csend tovább,
hol elmegy, hol meg visszajár,
s bár nincs benne végső felelet,
de néha a legjobb utat mutatja neked.

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

Az öngyilkos

Nem meghalni kíván, csak élni másként, de zárva minden út, s az ég határként. A terhek súlya roskaszt, összetör, a szív kiált, de hangja nem gyönyör. Még nem a halált

Hit, kétely, fanatizmus

A hit, ha él, mint láng lobog, s nem fojtja el, mit szív dobog. De hogyha kővé dermed el, börtönné válik hirtelen. Mert hinni kell és kérdezni, nem félni, inkább

Az ámokfutás kora

Az ámokfutás bennünk él, mélyen, rejtve, képernyők fénye mossa szét az elmét benne. Léptünk gyorsul, s ha megállnánk, félünk tőle, a csendben meghallanánk, mi megy bennünk tönkre. A gyermek is

Az árulás

Csak baráttól jöhet álnok döfés, így születhet csak igazi törés. Az ellenség szava nem dönt romba, aki közel volt hozzád, taszíthat porba. Az ellenség támad, nyíltan, keményen, sosem árul, hisz

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!