A CSEND ARCAI

Jó néha csak csendben lenni,
nem kérdezni, nem felelni,
hagyni, hogy a zaj odébb álljon,
s ami bennünk van, ránk találjon.

Van csend, mely nem kérdez semmit,
nem keres választ, nem követ senkit,
csak hagyja lenni, ami van,
mint szarvasgombát az öreg tölgy alatt.

Van csend, amelyben jó megállni,
nem kell egymástól semmit várni,
két ember csak ül, s a közelség
közöttük szavak nélkül is összeér.

De van, hogy a csend félelemből él,
mint torkunk mélyén reszkető tél,
ott van a szó, de szólni nem merünk,
s inkább a csönd mögé rejtőzünk.

Van csend, amely már közönyös,
nem vár, nem kér, nem könyörög,
nem azért hallgat, mert remél,
hanem nincs már benne, ami tovább él.

Van csend, amikor már nem érdekel,
hogy mit mondanál, s mit felednél el,
van, hogy a csenddel büntetünk,
s azt hisszük, ettől erősebbek lettünk.

Van csend, ami mögött seb marad,
egy régi mondat újra visszakapaszkodhat,
és bár ekkor sem mondjuk ki, mi fáj,
a kimondatlan mégis velünk jár.

A csend nem mindig üres tér,
néha többet mond, mint egy levél,
de van, amikor már csak teher,
mikor hiába várunk, de senki nem felel.

Sőt, a csend sem mindig igaz,
nem lesz tisztább attól, hogy hallgatsz,
lehet mögötte fény és sötét,
és lehet menedék, ahol a rossz elég.

A csend néha bölcs és óvatos,
mert nem minden kimondott szó fontos,
van, amit jobb még elengedni,
mint újabb sebeket szerezni.

És talán éppen ez benne a furcsa:
nem tudni, mikor gyógyít, mikor sújt újra,
S mikor kell maradni némán,
és mikor kell megszólalni igazán.

Azt hittem, a csend mindig megnyugtat,
de néha csak mélyebbre mutat,
oda, ahová nappal sem nézek,
ahol még mindig régi dolgok égnek.

Így él bennünk a csend tovább,
hol elmegy, hol meg visszajár,
s bár nincs benne végső felelet,
de néha a legjobb utat mutatja neked.

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

Seprűk

Az új seprű suhanva csillog, mint a fény, a por fél tőle, reszket mindenhol szegény. De bölcs a régi, nem rohan, csak nevet, tudja, a sarokok rejtik a szemét-tereket. A

Gondold meg

A tett vagy mulasztás az élet tengerén, árnyat vagy fényt szór a világ peremén. Amit teszünk, vagy csendben hallgatunk, mindig visszhangzik és örökké hordozzuk. A szándék is út, mely lélekből

Az örökkévaló

Az ember régóta kérdi, mi a mindenség titka, miért születik a világ, s mivé lesz holnapra? Tudás hiányában lelkéből szövi saját istenei arcát, az égbe rajzolta összes félelme vigaszát. Az

Csakis így

Alkoss. Ha nem jó, változtass. A jót mástól is fogadd el. Ha bármi tarthatatlan, engedd el. Méhes József (Zümi bá’)

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!