SZAKADÉK PEREMÉN

Szakadék peremén ülök, alattam a mélység,
Fölöttem csillagokba kapaszkodik az ég.
Lábam alatt a mélység, köröttem néma táj,
Bennem ezer régi emlék ébred, mi visszajár.

A szél a múltam lapjait csendesen forgatja,
Az elveszett időmnek titkait kutatja.
Arcomon végigsimít az est hűvös szele,
S egy visszatekintő hang száll a mélybe vele.

Eszembe jut sok minden, mit másként tettem volna,
Hány el nem mondott szó most is bennem szólna.
Hány út vezetett volna más tájak felé,
Ha másként fordulok egykor a tetteim elé?

A bűntudat azt súgja: „Másképp kellett volna”,
S lelkem újra kérdi, mi lett volna, hogyha.
De a „volna” csak árnyék, mely a semmibe kutat,
A tegnap nem változik, bár százszor kívánom újra.

Kiket elveszítettem, emlékemben élnek rég,
A közös percek fénye nem halványult el még.
Nem hozhatom vissza őket, bármennyire várom,
De őrizhetem, amit adtak, és lelkembe zárom.

Lábam a mélység fölött szabadon lengedez,
Gondolatom a távoli emlékek felé evez.
Elképzelem, hogy egyszer mindent újrakezdek,
S a régi terhek nélkül végre szabad lehetek.

De most, hogy múltam könyvét kinyitottam,
S a régi lapokat csendesen lapoztam.
Látom, hiába tépném ki a fájdalmas sorokat,
A tépett lap helyén is őriznék nyomokat.

Az esti szél arcomhoz régmúlt képeket hoz,
Minden elfeledett emléket lelkemhez visszahoz.
A tegnap vissza nem tér, bármennyire várom,
Nem változtat rajta sem könny, sem megbánásom.

Méhes József
(Zümi bá’)

0 0 szavazatok
Vers értékelése
Feliratkozás
Visszajelzés
guest

0 hozzászólás

Megosztás:

Kategória további versei

Barátság

Nem mérik arannyal, ezüsttel, nem vásárolhatod meg bűvölettel, mert az, ki adja önmagát, az adhat neked igaz csodát. A barátság csöndes vallomás, nem kér díszt, sem koronát, csak azt, hogy

A vihar dobszava

A szél először csak. zúg, mintha titkot hozna messziről. Fák lombjai susognak, feszül a levegő, valami közeleg. Felhők gyülekeznek, mint hadba vonuló seregek sötét lobogók alatt. Az égbolt mélyről morajlik,

A legmélyebb csend

A csend ölében lánggal éghet kín, nem kiált, csak mélybe hull, nem hív. A szó, ha szólna, könnyet oldana, de némaságban él mindörök fájdalma. Mint kőbe zárt titok, úgy él

Okosnak lenni

Elsőre hittem, hogy zseni vagyok, ész, az univerzum is csak általam lett kész. Aztán a valóság finoman megsúgta, ez most nem jött össze, te kis hülye puja.” Később már mondtam,

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!
0
Szívesen fogadnám a gondolataidat, kérlek írd meg kommentben.x