Közelebb lépsz, s már nem tudok figyelni,
a szívem megtanul nélküled nem verni.
A levegő is sűrűbb körülöttünk talán,
mintha az éj is minket figyelne némán.
Nem kérdezel semmit, csak rám nézel,
és minden tiltott álmomat megidézed.
A tekinteted alatt megolvad a jég,
s amit tegnap elfojtottam, ma bennem ég.
Közelebb vagy, érzem a lélegzeted,
s már nem tudom elrejteni, mit jelent nekem.
A pillanat szélén remegve állunk,
egymás hallgatásában egymásra találunk.
A kezed melege lassan átölel,
és minden érintésed egy titokra felel.
Nem kell semmit mondanod nekem,
a csend is gyönyörű, ha itt vagy velem.
Szeretem, ahogy rám nézel,
ahogy egyetlen mosollyal közelebb érkezel.
Mintha a világ csak kettőnkre várna,
s a Hold is lassabban járna az éjszakában.
A karodban lenni egyszerre tűz és béke,
mintha hazatalálnék egy hosszú út végére.
A szívem gyorsabban dobban, ha hozzám érsz,
s minden sejtem egyetlen igenről beszél.
A vágyad a vágyamhoz halkan simul,
mint két folyó, mely egyetlen mederbe fordul.
Nincs bennünk semmi, amit szégyellni kell,
mert ez a különös tűz, egymáshoz ölel.
Mert lehet a szenvedély éjszakai vihar,
mely lángot csihol, majd csendesen kihal.
De ami bennünk mélyebb, az nem múló parázs,
hanem egymás felé forduló, örökös kívánás.
S ha egyszer megkérded, mit hagytál bennem,
nem tudom majd szóval elmondani neked.
Csak nézek rád hosszan, s megérted talán:
te gyújtottál fel engem azon az éjszakán.
S ha majd a hajnal szürke fátyla ránk talál,
a bőröm még őrzi, amit az éjszaka rám írtál.
A szemed sötétje bennem tovább ragyog,
mint vihar után az égen maradó csillagok.
Nem ígérek semmit, csak azt, amit érzek:
hogy ha közel vagy, egy kicsit jobban élek.
S ha megkérdeznéd, miért vágyom rád ennyire,
csak annyit mondanék: mert jó veled lenni. Ennyi.
Méhes József
(Zümi bá’)