AMIKOR

Közelebb lépsz, s már nem tudok figyelni,
a szívem megtanul nélküled nem verni.
A levegő is sűrűbb körülöttünk talán,
mintha az éj is minket figyelne némán.

Nem kérdezel semmit, csak rám nézel,
és minden tiltott álmomat megidézed.
A tekinteted alatt megolvad a jég,
s amit tegnap elfojtottam, ma bennem ég.

Közelebb vagy, érzem a lélegzeted,
s már nem tudom elrejteni, mit jelent nekem.
A pillanat szélén remegve állunk,
egymás hallgatásában egymásra találunk.

A kezed melege lassan átölel,
és minden érintésed egy titokra felel.
Nem kell semmit mondanod nekem,
a csend is gyönyörű, ha itt vagy velem.

Szeretem, ahogy rám nézel,
ahogy egyetlen mosollyal közelebb érkezel.
Mintha a világ csak kettőnkre várna,
s a Hold is lassabban járna az éjszakában.

A karodban lenni egyszerre tűz és béke,
mintha hazatalálnék egy hosszú út végére.
A szívem gyorsabban dobban, ha hozzám érsz,
s minden sejtem egyetlen igenről beszél.

A vágyad a vágyamhoz halkan simul,
mint két folyó, mely egyetlen mederbe fordul.
Nincs bennünk semmi, amit szégyellni kell,
mert ez a különös tűz, egymáshoz ölel.

Mert lehet a szenvedély éjszakai vihar,
mely lángot csihol, majd csendesen kihal.
De ami bennünk mélyebb, az nem múló parázs,
hanem egymás felé forduló, örökös kívánás.

S ha egyszer megkérded, mit hagytál bennem,
nem tudom majd szóval elmondani neked.
Csak nézek rád hosszan, s megérted talán:
te gyújtottál fel engem azon az éjszakán.

S ha majd a hajnal szürke fátyla ránk talál,
a bőröm még őrzi, amit az éjszaka rám írtál.
A szemed sötétje bennem tovább ragyog,
mint vihar után az égen maradó csillagok.

Nem ígérek semmit, csak azt, amit érzek:
hogy ha közel vagy, egy kicsit jobban élek.
S ha megkérdeznéd, miért vágyom rád ennyire,
csak annyit mondanék: mert jó veled lenni. Ennyi.

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

„Baszódj meg”

Néha a szó, mit nyersen mond a száj, nem harag, csak túlcsordult rím talán. S ha elcsattan, mint szikra, s végig ég, ott bujkál benne egy gyengéd remény. Egy szó,

Méghogy „Disznó”, méghogy „Áldozat”

A férfi, ha vét, csak „született disznó” marad, mocskos ösztön hajtja, nem látja szabad. A vágy benne tombol, mint részeg vihar, s a bélyeg, mit kap, örökre kitart. A nő,

A mondás ellenére mégis

Férj, feleség, szerető, – mind egy-egy tükördarab, mely visszaveri arcodat, s közben szétvág, ha marad. Mert néha épp az fáj leginkább, hogy ott van még, kihez megszokás köt, nem vágy,

Nyelvében él a nemzet …

Nyelvében él a nemzet, de nyelvében ott a vágy, gyermekkel nem áld meg, de ad mámoros csodát. És aki játszva érzi, hogy mit tud tenni még, annak minden csókjában újra

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!