Ha szürkül a fény, s közel hajol az este,
ki mondja meg, mi fér még az életbe?
A test felett a döntés súlya vár,
s az ember mondhassa meg, mit magának szán.
Nem csak az számít, hogy meddig élünk,
hanem az is, hogyan telnek napjaink, míg élünk;
hogy marad-e bennünk öröm és erő,
vagy minden reggel csak újabb teher jő.
Az önrendelkezés nem a halál dicsérete,
hanem hogy az embernek legyen saját élete;
hogy dönthessen arról, mi fontos neki,
és a hangját a végén is meghallja mindenki.
S ha eljön majd a döntéseknek sora,
ne csak az orvos szabja meg, meddig tart az óra;
hallják meg azt is, amit a beteg akar,
mert a saját életéről neki is legyen szava.
Van, aki mindenáron tovább akar menni,
mert még annyi mindent szeretne tenni,
de van, aki egyéni utat keres,
mert saját és mások szenvedése túl nehéz lehet.
Az életvégi kívánság nem jelentéktelen szó,
egy ember számára nagyon is fontos jó;
hogy amit szeretne, azt valóban meghallják,
és a döntéseit tiszteletben tartsák.
És ha egyszer majd elcsendesedik minden,
ne csak a fájdalmat lássuk a csendben;
hanem azt az embert is, aki addig élt,
aki szeretett, tett, és végső a pontig hiába remélt.
Méhes József
(Zümi bá’)