Gyermekkoromban táncról álmodott szellemem,
hogy majd a néptánc szent porában ég a lelkem.
Már akkor is vad ritmus fészkelődött bennem,
Csak más ütemre lendült mindig a két kezem.
A prímás húzta fennkölten a régi dallamokat,
én közben feldöntöttem széket s padokat.
A többiek bokája csattant, mint ősi ütemek,
az enyéim inkább szóltak, mint vészjelző jelek.
A zenészek is néztek némi szelíd rettegéssel,
hogy vajon melyik ütemet verem le könyökléssel.
A brácsás egyszer felsóhajtott rezignáltan, búsan,
ez a fiú úgy táncol, mint egy vadászó busman.
Mert nem csak az a tánc, mi szabályosan kering,
mi pontos rend szerint közös ritmust ver itt.
Van olyan is, mely bukdácsolva mégis igaz marad,
mint részeg holdfény alatt a tántorgó gondolat.
Ahogy én néptáncolok, olyan nép nincs is.
Méhes József
(Zümi bá’)