Akár a fülemüle éneke

Az alkony lágy ölén dalol a fülemüle,
rezgő hangja selymet fon az éji csöndbe.
Suhog a lomb, mint titkot súgó lehelet,
s bennünk ébred valami, mi régóta remegett.

Mint csillag az égen, úgy ragyogsz bennem,
minden rezdüléseddel új történet lettem.
Szavak nélkül is mindent megértek,
mert most születtek a legmélyebb érzések.

A fülemüle éneke bennünk visszhangzik,
minden hangja új érzéseket indít.
Mint lágy hullám, mely partot ér,
s nyomot hagy bennünk, mi bennünk él.

Szemed tükrében csillagok égnek,
bennük elrejtve izzó történetek.
Közelebb hajolsz, s megszűnik a világ,
csak az marad, ami köztünk megy tovább.

Az éj nem takar, inkább megőriz,
minden pillanat egy közös történet itt.
Lüktetésünk nesze élvezve összefon,
mint vers, mi bennünk zeng nagyon.

A fülemüle már nem szól, mégis itt van,
minden hangja bennünk él hangtalan.
S míg az éj lassan hajnalba fordul át,
őrizzük ezt a bennünk született csodát.

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

Orál-Morál

Ajkaid tüzében élek, ott lüktetek, szád ölelésében megtisztul mindenem. Vágyam benned utat talál, sóhajom sas-szárnyként az égbe száll. Ha ajkaid közé engedem magam, mint oltár lángja, úgy lobban szavam. Szádban

Másként – vibrivel

A vágy nem szégyen, nem titkolt varázs, a test nem rabszolga, hanem parázs. Nem elrejtendő suttogó zene, hanem az élvezet táncoló tere. A nő, ha érzi, hogy mi rejlik benne,

Kannibál szex

Te nézel rám, s a fogad fehér penge, mégis lehunyom szemem csendben. Mert hinni akarom, hogy nem lesz pokol, a mosolyodba rejtett ragadozó csókod. Gondolatunk villan, milyen bolond dolog, mindkettőnk

Bibe és Porzó

A virág tárja titkos testét, vágy szólítja szelíd neszét, porzó hajlik, szórja fényét, s a bibe hívja rejtek mélyét. A bibe csókra szomjasan, fogadja porát lassúan, s a porzó útja

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!