HÉTKÖZNAPI

Ha rám tekintesz, könnyen elhiszed, hogy gondolatból nálam kevés született. De mögöttem ott lapul az irónia, egy bohóc lelke, halk

Füst gomolyog, lassan száll az égbe, gondolat repül, szabadon, zenére. Meglazul az idő, a percek szétesnek, álmok születnek, mert a

A pénz szagtalan csak annak, ki bírja, kinek énjét nem égeti hiánya. De aki nélkülözik, az érzi minden éjben, hogy

Az Északi-sark csendje hív, hol hófödte tundra mesét ír. A Télapó ott él magányban, évente csak egyszer jár a világban.

Az égen szállva hirtelen fordul a gép, a sturcspirál pokla hív, vesztő körökbe lép. A belső szárny már nem emel,

Fehér torony nő az égbe, szétárad, dagad, nőve, felfelé. Vörösnégyszögnél szárny rezzen, indulok, szemem a csúcsot kutatja, fényben tisztulok. Felhőalap

Mikor a föld még puszta volt, sivár, az Alföld néma, árva rónaság. Csak szél sodorta múlt porát a tájon, s

(Régi aratások emlékére.) Hajnal bontja szét az éj köpenyét, harmat fénylik a fűszál hegyén. A föld lélegzik, frissen, halkan, búza

Sárga Nap a fű fölött, szél viszi a vágyadat. Elpattan a pillanat, és újjászületik egy világ. Méhes József (Zümi bá’)

Egy barátom tiszteletére! Kőszeg lankáin fürtök érnek, bíbor színük fényben égnek. Pincék mélyén a csend figyel, bor születik, mi szívre