Az ember régóta kérdi, mi a mindenség titka, miért születik a világ, s mivé lesz holnapra? Tudás hiányában lelkéből szövi saját istenei arcát, az égbe rajzolta összes félelme vigaszát. Az

A tett vagy mulasztás az élet tengerén, árnyat vagy fényt szór a világ peremén. Amit teszünk, vagy csendben hallgatunk, mindig visszhangzik és örökké hordozzuk. A szándék is út, mely lélekből

Az új seprű suhanva csillog, mint a fény, a por fél tőle, reszket mindenhol szegény. De bölcs a régi, nem rohan, csak nevet, tudja, a sarokok rejtik a szemét-tereket. A

Ha kell, szeress, s ne rejtsd el a szíved, ne félj kimondani, ami benned éltet. A vágy, a láng, a szenvedély vezessen, s kötődésed soha meg ne rettenjen. Ha kell,

A szépség az emberben törékeny vendég, a művészetben már halhatatlan emlék. S míg a test lassan porrá lesz, semmivé, a szépség a művekben örökre él. Ott van a vászon, az

Nem az számít, mennyi év várt, hanem, hogy tested-lelked mit csinált. Hogy percnyi időből mennyit élsz, s hogy álmaidban mennyit félsz. Hiába hosszú száz napod, ha üres szívvel álmodod. Az

Ha gond borul rád, s terhe húzza vállad, ne engedd, hogy bilincsbe zárja szárnyad. Emeld fel fejed, s lásd mennyire tágas az ég, hol új reményt sző a fény a