Nem szégyen, ha a haj lehull, a fej határozott, változatlanul. A fénylő koponya csupán jel, a bölcsességnek kell a hely. Aki mindig vállalja sorsát, az nem rejtegeti homlokát. Mosolyog, büszkén
Szeretnék önmagam lenni, de pechem, hogy minden reggel más fickó kel fel. Tegnap még filozófus, ma krumplis lángosos, holnapra ki tudja? Talán légtornászos. Magam után futok, mint csirke az udvarban,
Mit számít túlerő, ha ellene bátor szív dobog, ha lelkek acélján nem ejt rést a sok-sok ok. Két harcos áll a szélben, dacuk végtelen, el nem futnak ők, szembenéznek névtelen.
A nappal színekkel építi rendjét, az éj lebontja, s kitárja csendjét. Hol titkok zengenek hangtalanul, s az élet az öröklét nyomán alakul. Az éberség itt a legfőbb erény, kardja a
Az ég kettéhasad, fény szövi át az éjszakát, a szél kiált, a föld reszket, és a csend vérző fénnyel telik meg. Méhes József (Zümi bá’)
Elsőre hittem, hogy zseni vagyok, ész, az univerzum is csak általam lett kész. Aztán a valóság finoman megsúgta, ez most nem jött össze, te kis hülye puja.” Később már mondtam,
A csend ölében lánggal éghet kín, nem kiált, csak mélybe hull, nem hív. A szó, ha szólna, könnyet oldana, de némaságban él mindörök fájdalma. Mint kőbe zárt titok, úgy él
A szél először csak. zúg, mintha titkot hozna messziről. Fák lombjai susognak, feszül a levegő, valami közeleg. Felhők gyülekeznek, mint hadba vonuló seregek sötét lobogók alatt. Az égbolt mélyről morajlik,
Nem mérik arannyal, ezüsttel, nem vásárolhatod meg bűvölettel, mert az, ki adja önmagát, az adhat neked igaz csodát. A barátság csöndes vallomás, nem kér díszt, sem koronát, csak azt, hogy
Az ámokfutás bennünk él, mélyen, rejtve, képernyők fénye mossa szét az elmét benne. Léptünk gyorsul, s ha megállnánk, félünk tőle, a csendben meghallanánk, mi megy bennünk tönkre. A gyermek is
A hit, ha él, mint láng lobog, s nem fojtja el, mit szív dobog. De hogyha kővé dermed el, börtönné válik hirtelen. Mert hinni kell és kérdezni, nem félni, inkább
Nem meghalni kíván, csak élni másként, de zárva minden út, s az ég határként. A terhek súlya roskaszt, összetör, a szív kiált, de hangja nem gyönyör. Még nem a halált
(Ami persze nincs is…!) OKTATÁS Holnap a jövő – ígérik szépen, ma a tanár él akármilyen béren. Tankönyv helyett szlogen a fal, krétát koldul, s kifogy a dal. Ami persze
Sok hang van, de nem mind számít,van, ami bánt, s van, ami tanít.Csak azt hallgasd, mi jót ad neked,ne szórd szét kincsként az erődet. Az idő is kincs, ne aprítsd
Ha bárhogy is volt, de kárt okozol, Szelíd szóval még jobban fokozol. Bocsánatot kérni könnyű, semmi hangon, Minden marad, nem változik, monoton. Vegyél egy tányért, vágd a földre, Darabok szóródnak
Ne vágyj biztonságra ellenség felett, mert lővonalban osztozik veled. Az előny álarc, mélyén ott a seb, mely vissza sújt, ha másnak fáj a tett. Ki fölényben hisz, saját csapdáját ássa,
Alkoss. Ha nem jó, változtass. A jót mástól is fogadd el. Ha bármi tarthatatlan, engedd el. Méhes József (Zümi bá’)