Az élet nem tanít soha hangosan,
inkább ismétel, jól-rosszul újra meg újra.
Utak, hidak sora áll mindig eléd,
de végül értsd meg: ki, mit ígér.
Korán tanuld meg, mit jelent megállni,
mikor a csend kezd túl hangossá válni.
Nem minden út visz oda, ahová vágysz,
nem minden ment meg önmagadtól ám.
A rossz híd nem roskad, csak visszavisz,
ahol már egyszer elvesztetted magad is.
Nem öl gyorsan, nem hagy nyomot,
csak lassan kifacsar, míg teljesen elfogysz.
Az ember tanul, sokszor csak későn,
mikor már szakad az utolsó kötél is.
De még akkor is van egy perc,
amikor a „most” végre megmenthet.
A jókor gyújtott láng nyeli el a kifogásaid,
a „nem volt más választás” hazugságait.
A rossz híd ropog, és vele roppan meg
az ember, aki eddig dönteni nem mert.
Nem a múltad pusztítod el ezzel,
csak a múlt jogát, hogy uralkodjon feletted.
Ami igaz volt, túléli a tüzet,
ami hamuvá lesz, sosem érdemelt helyet.
Minél tovább vársz, annál több a rom,
annál nagyobb tüzet kell majd gyújtanod.
A halogatás rossz hidakat szül,
amiken majd végül te is elégsz belül.
Méhes József
(Zümi bá’)