Ringispil

A madár csőrén vibrál a nyár,
szemében pirkad aranyló sugár,
a fű alatt hangyák útja kanyarog,
csendjükben ős, földízű titok zsong.

Apró hangyák rohannak riadt sorban,
rettegő élet remeg lent a porban.
Parányi sors veszlik el gyorsan, hirtelen,
s eltűnik a madár gyomrában nesztelen.

De minden röptét zuhanás kísér,
minden szárnycsapás egyszer véget ér,
toll hull alá a késő őszi avarra,
súlyos csend borul elfáradt szárnyaira.

Megindulnak fekete hangya seregek,
könyörtelen, szívós kis egyedek,
érzik a bomló hús üzenetét,
ízlelik a tegnap volt mindenük erejét.

Így fordul át ragadozó és préda,
mint ringispil, mi körbe ér a vursliba,
nincs örök vég, de mindig van kezdet,
egy folyam, mi körbe jár és kérlelhetetlen.

Az ember is e körforgás része lett,
csillagporból gyúrt testre lelt,
madár, hangya, ember és csillagpor
végül mind egy sötét örvénybe hajol.

De amikor tavasszal újra rügy fakad,
fény villan az ágon termett fészkek alatt,
a lombok közt ismét madár dalol,
s hangya fut rohanva a fűszálak alól.

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

CSALÁDI MINTÁK

Már első sírásunk fölött ott áll a család,arcokból, tettekből épül körénk a világ.Nem tudjuk még, mi marad bennünk, mi múlik el,csak tanuljuk: ki ölel, és ki az, aki bántva terel.

ÚJRA MELEGÍTVE

Van, akit az élet mellénk rendelt egykor,s van, kitől elválasztott az idő, jókor,Attól még nem volt hiábavaló a múlt,hogy egy darabig együtt vitt az út. Az emlék nem lánc, ha

VILLÁMOK KÖZÖTT

Siheder voltam, hajtott valami láz,repülni vágytam mindig, nem volt határ.A föld csak visszahúzott, az ég intett felém,szédítő magasság lett otthonom, remény. Ha vihar jött hirtelen, s nem szállhattunk már,volt ki

SEBNYALOGATÁS

Van, ki a múlt sérelmeit őrzi még,s minden új napban ugyanazt látja rég.A tegnap árnyéka vállára nehezül,és saját történetébe lassan elmerül. Aki állandóan sértettnek érzi múltját,úgy érzi, minden helyzetben védeni

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!