Óvd a fákat

Hatalmas fák, kik az égre mutattok,
őrzitek ősidők bölcs titkait, s taníttok.
Gyökeretek mélyben a föld szívét öleli,
koronátok fényben az ég boltját növeli.

Árnyat adtok vándornak, oltalmat a népnek,
tiszta levegőt adtok minden létezésnek.
Ligetekben béke, s madár dala zeng,
múlt és jövő bennetek jelenik meg.

Jaj annak, ki erdőt, ligetet kiirt,
holnapjából temetőt s pusztaságot kinyit.
Kiszárad a forrás, elnémul a táj,
rom omlik a városra, nincs, ki vigaszt talál.

Eljöhet idő mikor ember hatalma végleg lehull,
újra fákra kapaszkodik, reszketve, vadul.
Mint hajnalon, mikor még állat volt és mászott,
gyümölcsért nyúlt, és félt a vad sötét zajától.

Lásd hát, mit veszthetsz, és mit őrizhetsz,
ha tisztelsz, ápolsz, fában testvért lelsz.
Mert míg lombja susog, és gyökere kapaszkodik,
az ember sorsa nem hull vissza az ősi hajnalig.

Óvd a fákat, mert lehet, vissza kell mászni rájuk!
(Memento a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Kar részére!)

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

CSALÁDI MINTÁK

Már első sírásunk fölött ott áll a család,arcokból, tettekből épül körénk a világ.Nem tudjuk még, mi marad bennünk, mi múlik el,csak tanuljuk: ki ölel, és ki az, aki bántva terel.

ÚJRA MELEGÍTVE

Van, akit az élet mellénk rendelt egykor,s van, kitől elválasztott az idő, jókor,Attól még nem volt hiábavaló a múlt,hogy egy darabig együtt vitt az út. Az emlék nem lánc, ha

VILLÁMOK KÖZÖTT

Siheder voltam, hajtott valami láz,repülni vágytam mindig, nem volt határ.A föld csak visszahúzott, az ég intett felém,szédítő magasság lett otthonom, remény. Ha vihar jött hirtelen, s nem szállhattunk már,volt ki

SEBNYALOGATÁS

Van, ki a múlt sérelmeit őrzi még,s minden új napban ugyanazt látja rég.A tegnap árnyéka vállára nehezül,és saját történetébe lassan elmerül. Aki állandóan sértettnek érzi múltját,úgy érzi, minden helyzetben védeni

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!