Mindenféle katyvasz

A világ nem börtön, igaz – csak kissé zárt,
sok a lakat és kevés a kulcs hozzá.
De ha nem nézünk oda, máris minden szabad,
legalábbis papíron, elvben, tudatalattiban.

Éjjel a fal hideg, de legalább hiszed, hogy biztos,
nekidőlsz csendben, ez régen is így volt.
Azt hiszed, elég ennyi védelem,
hogy ha nem nézel szét, nem történik semmi sem.

A fal felé fordulás régi reflex,
mint sok minden, amit gondolkodás nélkül megteszel.
Nem rossz, nem jó, csak megszokás,
mint tenni azért, hogy holnapra minden legyen más.

Aki nem ezt teszi, nem lesz keményebb,
csak kicsit óvatosabb, kicsit jelenebb.
Nem retteg, nem számol minden zajjal,
csak nem hiszi el, hogy minden rendben van.

A csend nem barátságos, nem korrekt,
csak kivárja, mikor engeded el az eszed.
Nem támad, nem siet,
csak akkor mozdul, amikor már neked mindegy.

A börtön itt állapot, nem épület,
amikor azt mondod: most már leszarom mindezt.
Amikor a kényelem fontosabb lesz,
mint az a hang, ami azt mondja: állj készen.

Csak tudd, a világ nem alkalmazkodik hozzád,
nem lassít, mert te épp elfáradtál.
Megy tovább, és nem érdekli,
hogy te most készen álltál-e vagy sem, figyeltél-e eddig.

Nyitott szájjal alszol, mert fáradt vagy,
kimerült, kiégett, leszarod, hogy mi van.
Nem vagy hülye, csak fáradt,
csak rossz helyen engeded meg magadnak.

A tested csinálja, amit beleneveltek,
fal felé, kuss, alvás, ne kérdezz.
És a világot kurvára nem érdekli,
hogy te milyen szabály szerint próbálsz túlélni.

A veszély nem magyaráz,
nem moralizál, nem finomkodik.
Nem mérlegel, nem empatikus,
csak odalép, a nyitott szádhoz – és cupp.

Telibe veri a nyitott szádat,
mert nyitva volt, mert ott volt, mert lehetett.
Nem szimbolikusan, nem átvitt értelemben,
hanem úgy, ahogy az ilyen helyeken történni lehetett.

Ezért legyél biztonságban, ami itt nem irány,
nem fal, nem testhelyzet csupán.
Hanem az a finom belső rezgés,
ami ébren kell tartson téged még alvás közben is.

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

A változás

Az idő sodor, a perc sosem marad, a lét-folyam hullámzó árnyakat ad. Szikla áll, de lassan porlad el, s a törvény szól, változni mindig kell. Változás, te örök, te törvény,

Ami visszatart

Van benned álom, fénylőn lágy, de suttog egy hang, ne csináld! Nem más szól így, csak gondolat, mi benned él, s hatalmad ad. De lásd be, a gát csak képzelet,

A véletlen és a szabad akarat

Nincs véletlen, a rend öröktől fogva áll, az okság szövi egybe a létezés fonalát. Minden tettünk előzmény súlyát hordozza, s minden perc jövőt szül, törvényként hozva. Nincs szabad akarat –

A nemtudás bástyája

Itt e század, csupa fény, csupa zaj, Mindenki bölcs, csak ne kérdezd, mi a baj! Okos a telefon, a gazdája nem, De fotózni tud – már az is értelem! A

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!