Mi ketten…

Völgyed csúcsa és a kelyhed gyönyör, tény,
hol önmagára lel a lüktető remény.
Nem kér a vágy, csak megérkezik belül,
s az élvezet egyetlen pontba sűrűsül.

Völgyed fölötti hegyen körkörös mozdulat,
nem siet, inkább ígér és marad.
Egyre közelebb a perzselő hang,
az eszmélet remeg, majd a lélegzet elakad.

A gyönyör a csúcs, de nem jön hirtelen,
hanem folyamat, mely elmélyül rendesen.
Minden pillanat egyszerre út és cél,
s az érkezés az eszméltveszszésben él.

A kelyhed tűz, nyitott és hívogató,
nem tilt, nem óv, izgalmasan forró.
Nem kérsz engedélyt, nem kérsz nevet,
csak magadba húzol, mert ez kell neked.

A ritmus diktál, lassú, de könyörtelen,
mikor még nem, mikor már igen, mikor teljesen.
A tested tanulja a szabályt, szinte mohón,
hogy mikor kapsz levegőt, és mikor nem adom.

A mozdulat nem siet, tudja a rendjét,
késleltet, ígér, fokozza az étvágy ízét.
Az eszmélet peremén remeg a fény,
s a vágy szinte fáj, olyan édesen kemény.

Vulkánom lüktetése mélyen benned merül,
nem robban még, csak egyre sűrűbb.
Ez a várakozás szinte elviselhetetlen,
mert tudod: a kitörés már elkerülhetetlen.

Bennem a vulkánod feszül és felel,
érzem, ahogy tartod még, de már nem kell.
Ez a feszültség szinte szétvet,
s én minden porcikámmal akarom a véget.

A csend utána sűrű és meleg,
benne dobban minden kielégült ideg.
A test még remeg, lassan nyugszik el,
s a lélek tudja: ez mélyen beégett jel.

S mikor újra felébred majd ez az éhség,
a test emlékezni fog erre a gyönyörre még.
maga a gyönyör: szókimondó, igaz jel,
mely nem kér magyarázatot, csak újra kell.

A gyönyör nem múlik, bennünk marad,
hangunkban, pillantásunkban, lélegzetünk alatt.
Egy titkos tudás, amit hordozni fogunk,
mert együtt tanultunk meg, mire is vagyunk.

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

A féltékenység

A szerelem még látszik, de már szétreped a bizalom,a fals gondolat mögött elindult a mérgező fájdalom.A féltés belénk mászik, mint lassan nyíló seb,s a nyugalom helyén csak feszülő vad remeg.

Egyéjszakás kaland

Nem kellett múlt, sem holnapról beszéd,elég volt válladon a lebbenő szépség,Két idegen voltunk egyetlen estén,kik összebotlottak egymás vágyó tekintetén. Nem volt szükség nagy vallomásokra,csak arra, hogy nézzük egymást kívánva,A percnek

Előfordul

Van ajtó, melyhez hiába viszel kulcsot,az idő már régen másik zárat csókol.Belül már másnak lobban fel a fény,te csak emlék vagy a horizont peremén. Méhes József(Zümi bá’)

MÁR AZ ELSŐ ELŐTT

Már az első csók előtt tudjuk, mire vágyunk,a csend mögött közös lángokban állunk.Közelebb lépünk, s nem kell már semmi szó,mert bennünk ugyanaz a vágy tomboló. Nem csak egy érintést akarunk

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!