Megújulás az esőben

Indulok el, csak úgy, céltalan,
szemerkél az eső, halkan, szótalan.
Nem siettet semmi, nem húz az idő,
csak lépek tovább, ahogy jóleső.

Csendesen esik, nem nagy eső ez,
inkább csak annyi, hogy észreveszem.
Kilépek alá, nem fordulok vissza,
jólesik most, hogy nem sietek sehova.

A gondok nem tűnnek el, csak hátrébb lépnek,
nem kérnek most választ, nem követelnek.
Mintha azt mondanák: menj csak nyugodtan,
mi megvárunk, most nem vagyunk fontosak.

Amikor majd visszafordulok lassan,
nem leszek új ember, ezt tudom pontosan.
Csak egy kicsit könnyebb, csendesebb belül,
és néha ez az egyetlen, ami igazán fontos nekünk.

Ha majd megállok, és visszatér a zaj,
emlékezni fogok erre a sétára majd.
Hogy volt egy idő, mikor nem siettem,
és jó volt egyszerűen csak megújulva lennem.

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

Séta az erdőben

A fény eltűnik hirtelen, árnyék marad,s a sötétben élesebbé válik minden alak.Hallani vélem, ahogy a föld beszél,mély, lassú hangján régen volt időt mesél. Az árnyék szilánkos csíkban vágja át az

Gyepszél

Tokaj felé az ember indul lelkesen,hol hegy, víz, bor beszél veled csendesen.Ott vár egy hely, hol megpihen a szó,a Gyepszél panzió: a nyugalmat adó. Itt a vendég nem sorszám, nem

Erdős pince

Tokaj dombjai közt a csend puha láng,szőlő a bor és a vágy mindig együtt áll.Szerelmi soron az Erdős pince hív, mint ölelés,minden lépésed ott dobbanó, lágy felébredés. A levegő izzik,

A Vackor

Vadkörte kerül ki a zord határra,hol szél tanít megmaradni állva.Nem ígér bőséget, sem könnyű sorsot,csak annyit: élni kell itt és majd ott. Vackor így nő fel a zord határ felett,hol

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!