Magassági repülés

Fehér torony nő az égbe,
szétárad, dagad, nőve, felfelé.
Vörösnégyszögnél szárny rezzen, indulok,
szemem a csúcsot kutatja, fényben tisztulok.

Felhőalap sötétje hívogat,
ott pezseg az élet, ott a vad áramlat.
A termik átlátszó folyama húz,
remeg, mint szétpattanó varázslat.

Valami eszelős kapja ölbe a gépet,
mint titkos kar, mely az égbe vezet.
A varió lüktet, a szív dobog,
ülésbe szorulva új világ forog.

De a toronyban már más a rend,
szilaj erők kavarognak idebent.
A szelíd termik már hirtelen vihar,
és a játékosság villámmá hasad.

A gépet tépi láthatatlan kéz,
fagyott cseppek verik az orrát,
és minden rezdülés figyelmeztet,
egy lépés még, és a Cumulonimbus vár rád!

A gomolyfelhő barát és veszély,
szárnyat emel, de el is nyel, ha nem figyelsz.
Őrülten kell minden emelés,
de csak addig áldás, míg nem vagy túl merész.

Fent a csúcs, a kékbe vágyott ígéret,
de a biztonság az, ami megment téged.
A flieger fordít, spirálba dől ő,
a szív emléket, nem végítéletet őrző.

Megvan a vágyott magasság, fordulok,
a gomoly mögött újra kék az ég.
Tudom, szabadság nincs veszély nélkül,
de az ég tanít – túlélés nélkül nincs újabb repülés.

Méhes József
(Zümi bá’)
(Prof., ahogy Farkas Sándor reptér pk. elnevezett.)

Megosztás:

Kategória további versei

A káposztalepke

Fehér szárny lebben a kerti csendben,káposztalepke száll könnyed lendületben.Zöld levelek közt harmatra talál,hol szél és illat csendesen összezár. Napfény kíséri lassú útján,szárnya fehérlik a zöld levelek súlyán.Nem kér sokat, csak

Óda a csülkös, körmös pacalról

Ez nem holmi étel, amit csak úgy dobnak,ez olyan dolog, amit kivárnak, hagynak.Bogrács alatt ropog rendesen a tűz,ami jó, az sose készül gyorsan, hirtelenül. Nem étel ez csupán, hanem lassú

Minden, mindenben

Egy álom, mely épp megszületne,mikor dörömbölés lép hirtelen a csendbe.Mint szél, mely letépi a virágot,mielőtt még kibontaná szirmát a világon. Az alkotó, ki művét félbehagyja,ott elmúlás az üres lapok alja.Mert

Azt gondolom, hogy Te azt gondolod

Azt hisszük, látjuk már a másik gondolatát,mintha titkos könyvét lapoznánk át egy éjszakán.Nem kérdezünk – ítélünk, hangtalan, keményen,sorsokat döntünk el egyetlen gondolt sejtéssel. Az ember nem attól fél, amit hall,hanem

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!