KUNYHÓ

Aranyba fordult kint a messzi határ,
a tarló fölött megpihent egy madár.
A kukoricásban zizegett a levél,
végigsimított rajta az őszi szél.

Kukoricaszárból épült egy kunyhó,
fölötte kéklő ég, körötte tarló.
Nem palota volt, mégis menedék,
s benne egy egész világ elfért.

Barátok ültek a kunyhón belül,
mosolyuk ragyogott a széles mezőn.
Az idő fölöttük némán megállt,
s minden kis percük ünneppé vált. 

Nem kellett nekik se pénz, se ajándék,
egy bot is lehetett nagy játék.
Kóróból kard lett, száraz csutkából hajó,
s a porba rajzolt világ volt mindenhol lakható.

Mennyi minden volt akkor elég,
egy kis kunyhó s a végtelen ég!
Nem kellett hozzá gazdagság, vagyon,
csak néhány jó barát egy őszi napon.

Ha egyszer újra ott állnánk talán,
a régi kukoricás aranyló tarlóján,
Megértenénk, mit nem értettünk akkor:
a legnagyobb kincsünk volt az a kor.

S ha egyszer néhány emlék tovaszáll,
a kunyhó bennünk mégis örökre megvár.
Mert bár az idő sokmindent eltemet,
a gyermekkor tovább él: a lélek nem feled.

Méhes József
(Zümi bá’)

0 0 szavazatok
Vers értékelése
Feliratkozás
Visszajelzés
guest

0 hozzászólás

Megosztás:

Kategória további versei

JÓKÍVÁNSÁG

Álljon a stelázsid roskadásig tele,legyen minden polca jóval megrakva, telve.Befőtt, lekvár, méz és finom falatok,hirdessék, hogy nálad jól telnek a dolgos napok. A stelázsi nem más, mint gondoskodás,mögötte sok munka,

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!
0
Szívesen fogadnám a gondolataidat, kérlek írd meg kommentben.x