Mindig nyíljon virág a sírodon,
madár daloljon égi kóruson,
patak csobogjon közeli partokon,
fény táncoljon örökzöld lombokon.
Ló legeljen sírodon – ne csak szó legyen,
mert halmodon csak rét füve terem.
Ne gyúljon mécses, ne hajoljanak fejek,
csak szél porlassza el fejfádról neved.
Méhes József
(Zümi bá’)
Az ég kettéhasad, fény szövi át az éjszakát, a szél kiált, a föld reszket, és a csend vérző fénnyel telik meg. Méhes József (Zümi bá’)
A nappal színekkel építi rendjét, az éj lebontja, s kitárja csendjét. Hol titkok zengenek hangtalanul, s az élet az öröklét nyomán alakul. Az éberség itt a legfőbb erény, kardja a
Mit számít túlerő, ha ellene bátor szív dobog, ha lelkek acélján nem ejt rést a sok-sok ok. Két harcos áll a szélben, dacuk végtelen, el nem futnak ők, szembenéznek névtelen.
Az ég alatt vad árny borult a tájra, a szél süvöltött, s tenger habja lángra. S a sziklák ormán, ott, hol vége az égnek, két nagy Erő feszült az öröklétnek.