Izzás a szürkületben

Lombok közt szűrődik a fény,
játszik a fűszál, csillan a rét.
A park ölel, csendje takar,
titkot őriz minden, ha akar.

Két kéz találkozik nesztelen,
ujj hegye súrol – remeg a csend.
Egy pillantás, amely lángot gyújt,
ahol minden gátlás mélyre bújt.

Ajkak közelsége sóhajt idéz,
szél simogat, suttog a kéz.
A pad deszkája színpad nekik,
ahol a vágyak az élményt szövögetik.

A szellő kacéran játszik tovább,
virágok illata sző be csodát.
A város zaja távol lebeg,
itt csak testek vannak egyre közelebb.

Nem vég, nem kezdet, csak játék,
a lopott érintés maga az ajándék.
A parkban minden levél tanú,
a szerelem édes, halk, szelíd varázslatú.

S ha az alkony vérvöröst fest az égre,
szemükben ott lobog az emlékek képe,
a park, ahol a sok titkos órában
örökre összefonódtak a vágyban.

Méhes József
(Zümi bá’)

Megosztás:

Kategória további versei

„Baszódj meg”

Néha a szó, mit nyersen mond a száj, nem harag, csak túlcsordult rím talán. S ha elcsattan, mint szikra, s végig ég, ott bujkál benne egy gyengéd remény. Egy szó,

Méghogy „Disznó”, méghogy „Áldozat”

A férfi, ha vét, csak „született disznó” marad, mocskos ösztön hajtja, nem látja szabad. A vágy benne tombol, mint részeg vihar, s a bélyeg, mit kap, örökre kitart. A nő,

A mondás ellenére mégis

Férj, feleség, szerető, – mind egy-egy tükördarab, mely visszaveri arcodat, s közben szétvág, ha marad. Mert néha épp az fáj leginkább, hogy ott van még, kihez megszokás köt, nem vágy,

Nyelvében él a nemzet …

Nyelvében él a nemzet, de nyelvében ott a vágy, gyermekkel nem áld meg, de ad mámoros csodát. És aki játszva érzi, hogy mit tud tenni még, annak minden csókjában újra

🤞Ne felejts el feliratkozni!

Nem spammelek! Olvasd el a privacy policy-t

error: Content is protected !!